Barcelona: kölcsönadták fiatal középpályásukat Madridba

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 12:10
null
Ronald Koemannál eddig csak epizódszerep jutott Carles Alenának (Fotó: AFP)
A Getafe az idény végéig kölcsönvette Carles Alenát az FC Barcelonától – adta hírül a két spanyol élvonalbeli futballklub a hivatalos honlapján.

 

A 23. életévét tegnap (kedden) betöltő középpályás a rendszeres játéklehetőség reményében igazolt a La Ligában jelenleg 16. helyezett madridi klubhoz, amely átvállalta a teljes fizetését, de nem kapott opciós jogot a végleges megvásárlására.

Alená 2016 novemberében mutatkozott be a Barcelona első csapatában, azóta összesen 44 tétmérkőzésen lépett pályára a felnőttek között – a mostani idényben csak három BL-meccsen és két bajnokin jutott szóhoz –, és 2020-ban fél évig a Betisnél szerepelt kölcsönben.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik