Barcelona: Joan Laporta újra harcba száll az elnöki posztért

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 16:01
null
Laporta újra a klub elnöke szeretne lenni (Fotó: AFP)
Joan Laporta hivatalosan is bejelentette, hogy versenybe száll az FC Barcelona elnöki posztjáért.

A klub korábbi első embere 2003 és 2010 között már irányította az egyesületet, a labdarúgócsapat történetének ez volt az egyik legfényesebb időszaka, amely Josep Guardiola 2008-as kinevezésével vette kezdetét.

„Minden Barca-drukkrert szeretnék egyesíteni, ez a mi testvériségünk, amelyet újra szeretnék győzelemre vezetni. Nem tekintek vissza a múltba, nem keresek kifogást, azt akarom, hogy a Barcelona mindenkihez szóljon, és az optimizmus motorja legyen bárhol a világon” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Laporta.

Az egykori vezető azt is megemlítette, hogy kölcsönös a tisztelet közte és a hatszoros aranylabdás Lionel Messi között, megválasztása esetén mindenképpen arra törekedne, hogy a klub ikonja maradjon az együttesnél.

A katalán klub elnöki posztjáról októberben mondott le Josep Maria Bartomeu, a tisztújításra január 24-én kerül sor.

A Barcelona legközelebb szerdán lép pályára, a Bajnokok Ligájában a Ferencváros vendége lesz a Puskás Arénában.

DECEMBER 2., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
G-CSOPORT

21.00: Ferencváros–Barcelona (spanyol) – élőben az NSO-n! (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik