Barcelona: Ha semmit nem nyerünk, jöhet egy másik edző helyettem – Xavi

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 16:00
null
Xavi eltökélt (Fotó: Getty Images)
Xavi, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő (jelenleg a második helyen álló) FC Barcelona vezetőedzője attól teszi függővé a poszton maradását, hogy a katalán együttes mennyire lesz sikeres a mostani idényben.

 

„Ha semmit nem nyerünk, jöhet egy másik edző helyettem” – jelentette ki Xavi, a Barca legendája, aki 505 bajnoki meccset játszott pályafutása során gránátvörös-kék mezben, és tavaly novemberben, a katari al-Szaddtól igazolta le vezetőedzőnek a csapat. A 42 éves, játékosként világbajnok és kétszeres Európa-bajnok szakember hangsúlyozta, az FC Barcelonától mindig csak a győzelmek és a trófeák megszerzése az elfogadható eredmény.

„Teljes mértékben eltökélt vagyok a jövőt illetően, és nincs olyan, ami megállíthatna” – fogalmazott határozottan Xavi.

Az FC Barcelona a nyáron szerződtette a Bayern Münchentől a lengyel válogatott Robert Lewandowskit, és a sztárcsatárral a soraiban jól is kezdte az idényt. A Bajnokok Ligája csoportkörében viszont egyszer sem tudta legyőzni az Internazionalét, s az otthon játszott 3–3-as döntetlennel minimális esélye maradt arra, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe.

Közben az ősi rivális, a spanyol bajnokságban és a BL-ben is címvédő Real Madrid 3–1-re megverte a Barcát az idény első el Clásicóján.

A pénzügyi gondokkal is küzdő katalánoknak a BL-kiesés, valamint a Reallal szembeni ponthátrány esetleges növekedése sportszakmailag, és gazdaságilag sem jönne jól.

A Barcelona a La Liga hétközi fordulójának csütörtöki (mai) játéknapján a Villarrealt fogadja.

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ
19.00:
Almeria–Girona (Tv: Spíler2)
20.00: Osasuna–Espanyol
21.00: FC Barcelona–Villarreal (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 10 9 1 25– 8 +17 28
2. FC Barcelona 9 7 1 1 21– 4 +17 22
3. Real Sociedad 10 7 1 2 16–12 +4 22
4. Atlético Madrid 10 6 2 2 16– 8 +8 20
5. Real Betis 10 6 2 2 13– 6 +7 20
6. Athletic Bilbao 10 5 3 2 19– 8 +11 18
7. Villarreal 9 4 3 2 12– 3 +9 15
8. Valencia 10 4 3 3 17–11 +6 15
9. Osasuna 9 4 1 4 9–10 –1 13
10. Rayo Vallecano 10 3 3 4 11–13 –2 12
11. Valladolid 10 3 2 5 10–15 –5 11
12. Sevilla 10 2 4 4 10–15 –5 10
13. Celta Vigo 10 3 1 6 11–20 –9 10
14. Espanyol 9 2 3 4 12–16 –4 9
15. Mallorca 10 2 3 5 7–11 –4 9
16. Getafe 10 2 3 5 10–18 –8 9
17. Girona 9 2 2 5 12–15 –3 8
18. Almeria 9 2 1 6 8–15 –7 7
19. Cádiz 10 1 4 5 4–17 –13 7
20. Elche 10 3 7 6–24 –18 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik