Lionel Messi csalódottan, de tárgyilagosan értékelt az idény utolsó hazai bajnoki meccse után (Fotó: AFP)


„Nem így akartuk befejezni a bajnokságot, ez a mérkőzés jól összefoglalta az idényünket – idézi Messi mérkőzés utáni nyilatkozatát a Marca.Nagyon kiszámíthatatlanok voltunk, nagyon gyenge, alacsony intenzitású csapat benyomását keltettük, és az ellenfelek túlságosan könnyedén szereztek ellenünk gólokat. Minden, amin január óta átmentünk, nagyon rossz volt.”

 
Elképesztő izgalmak után nyert a Real Madrid, és bajnok lett!
Sergio Ramos: Amihez Zidane hozzáér, arannyá változik

„A Real Madrid elvégezte a feladatát – mondta a bajnokcsapatról Messi. – A bajnokság újraindulása óta egyetlen meccset sem veszített el (egész pontosan mind a tízet megnyerte – a szerk.), ami tiszteletet érdemel, de olyan pontvesztésekkel segítettük őket, amelyeket nem engedhettünk volna meg magunknak.”

A hatszoros aranylabdás előretekintett a Bajnokok Ligája augusztusi folytatására is – de jelen körülmények között nem sok jót jósol csapatának.

„A Romától és a Liverpooltól elszenvedett vereségek után a szurkolók türelme fogytán van, mert semmit sem tudunk nyújtani nekik. Normális, hogy dühösek, mi is azok vagyunk. Ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája megnyeréséért küzdjünk, nagyon sok mindenen változtatnunk kell, de ha így folytatjuk, a Napolitól is kikapunk. Önkritikusnak kell lennünk, kezdve velünk, játékosokkal, ám ez az egész klubra is vonatkozik” – üzent burkoltan a vezetőségnek a Barca szupersztárja, aki egyébként öt találatával listavezető az öt európai topliga jelenlegi idényében a szabadrúgásból szerzett gólok számát illetően.

Az argentin támadó szavaival egyetértett a Barcelona vezetőedzője, Quique Setién is: „Magunkba kell néznünk az elkövetkező hetekben. Én vagyok a felelős a mostani helyzetért, mivel én vagyok az edző. Remélem, a BL-ben már egy másik arcát mutatja majd a csapat, de azt nem tudom, velem mi lesz utána.”

Érdekesség: a Barcelona a Rijkaard-éra utolsó idénye, a 2007–2008-as szezon óta most zár majd a legkevesebb ponttal a spanyol bajnokságban. Messiék akkor 67 ponttal fejezték be a ligát (19 győzelem mellett 10 döntetlen és 9 vereség volt a mérlegük), míg a jelenlegi évadban legfeljebb 82-vel végezhetnek.

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ
Barcelona–Osasuna 1–2 (Messi 62., ill. José Arnaiz 16., R. Torres 94.)

AZ ÁLLÁS
  1. Real Madrid37268368–23+45 86
  2. Barcelona37247681–38+43 79
  3. Atlético Madrid371815450–26+24 69
  4. Sevilla371813653–34+19 67
  5. Villarreal371761459–49+10 57
  6. Real Sociedad371671455–47+8 55
  7. Getafe3714121143–36+7 54
  8. Granada371581448–45+3 53
  9. Valencia3714111246–52–6 53
10. Athletic Bilbao3713121241–34+7 51
11. Osasuna3713121244–52–8 51
12. Levante371371746–53–7 46
13. Eibar371191739–52–13 42
14. Betis3710111648–58–10 41
15. Valladolid378151430–43–13 39
16. Alavés371091834–54–20 39
17. Celta Vigo377151537–49–12 36
18. Leganés378111828–49–21 35
19. Mallorca37952338–63–25 32
20. Espanyol37592327–58–31 24