Barcelona: ha az Arsenal játékosa nem jön, ő érkezhet?

Vágólapra másolva!
2017.06.24. 16:04
null
Juan Cuadrado Barcelonába költözhet? (Fotó: AFP)
Hosszú ideje téma a nemzetközi sportsajtóban, hogy a Barcelona szeretné megszerezni a csapatnál nevelkedő, jelenleg az Arsenalt erősítő Héctor Bellerínt. Azonban a két klub egyelőre nem tudott megállapodni egymással, a katalánok pedig felkészülnek arra is, ha nem sikerülne megszerezni a spanyol játékost.

A goal.com értesülései szerint ebben az esetben a gránátvörös-kékek Juan Cuadradót szerződtetnék a Juventustól jobbhátvédnek, illetve adott esetben eredeti pozíciójában is szerepeltetnék. A kolumbiai ugyanis nem kifejezetten védő, inkább a középpálya szélén szokott játszani, azonban nemegyszer előfordult már, hogy a megszokottnál egy sorral hátrébb kapott szerepet.

Bár saját bevallása szerint nem szívesen futballozik védőként, a katalánok szempontjából Cuadrado mellett szól az is, hogy sajtóinformációk szerint a „zebrák” mindössze 30 millió eurót kérnének érte – Bellerín esetében ez korántsem tekinthető garantáltnak.

A Barcelonánál Dani Alves távozása után a saját nevelésű Sergi Roberto lépett elő első számú jobbhátvédnek, ám ő eredetileg középpályás, s a klub vélhetően inkább ezen a poszton számol vele. Aleix Vidal pedig egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, illetve sérüléssel is bajlódott.

Mint arról beszámoltunk, a Juventus nemrég végleg megszerezte Cuadrado játékjogát az angol Chelsea-től.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik