Barcelona: Ferran Torres a klub játékosa lett – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.12.28. 14:49
null
Ferran Torres a Barcelona játékosa lett (Fotó: fcbarcelona.com)
A Barcelona a hivatalos oldalain bejelentette, hogy szerződést kötött Ferran Torresszel. A spanyol válogatott támadó a Manchester Cityből teszi át székhelyét a katalán fővárosba.

 

A 21 éves Ferran Torresre nagyon számítanak a katalán fővárosban, erre utalnak a szerződés részletei. A spanyol válogatott támadó öt évadra, 2027 nyaráig írt alá. A klub nyilvánosságra hozta a kivásárlási árat is, ez nem kevesebb mint 1 milliárd euró…

Torres klubváltásának további pénzügyi részleteit nem közölték, de a brit és a spanyol sajtó úgy tudja, hogy az 55 millió euró körüli átigazolási összeg mellett a katalán klub tízmilliós bónuszt is fizet a 21 éves támadóért.

Torres tavaly augusztusban került a Valenciától öt évre a Cityhez, azóta 43 mérkőzésen játszott és 16 gólt szerzett. A spanyol nemzeti csapatban 22 eddigi fellépésén 12-szer volt eredményes.

Torrest hivatalosan január 3-án mutatják be, egy órával a déli nyilvános edzés előtt. Ezután a támadó a sajtótájékoztatón is megjelenik a tervek szerint.

A gránátvörös-kékeknél úgy tekintenek a játékosra, mint aki fiatalságot és még több potenciált hoz a támadójátékba. Olyan támadó, aki középen és a két szélen is képes játszani. Nemcsak gyors, hanem intelligens is. A klub a bemutatásában kiemeli, hogy nagyon pontosan lő, jól helyezkedik és képes gyorsan reagálni, továbbá megvan a szükséges önbizalma is.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik