Barcelona: ez áll a Koeman és Mingueza közti vita hátterében

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 12:04
null
Koeman nagyon nem örült annak, amit fiatal játékosától látott (Fotó: AFP)
Habár a Barcelona simán, 5–2-re legyőzte a Getafét a La Ligában csütörtökön, Ronald Koeman nem volt tökéletesen elégedett a mérkőzéssel. A fiatal védő, Óscar Mingueza helyezkedését látva a holland vezetőedző lekapta tíz körméről játékosát, majd le is cserélte. A szakember a találkozó után megmagyarázta döntését.

A találkozón a Barcelona 3–2-es vezetésénél Koeman több lap szerint azért veszekedett a 21 éves labdarúgóval, mert a három védő egyikeként szereplő Mingueza a szoros mérkőzésállás ellenére csatlakozott a katalánok támadásához, hátrahagyva ezzel a vendégek támadóit.

A vezetőedző néhány perccel az eset után a mellőzött Samuel Umtitit küldte be a helyére, míg a spanyol utánpótlás-válogatott játékos megszeppenve gyalogolt vissza a kispadhoz, ahol próbálta megbeszélni a történteket Koemannal, ám a szakvezető láthatóan nem erőltette a vele való kommunikációt, alig akart szóba állni labdarúgójával.

Koeman alig akart szóba állni Minguezával (28) a csere után (Fotó: Getty Images)
Koeman alig akart szóba állni Minguezával (28) a csere után (Fotó: Getty Images)

„Megsérült, és nem voltam biztos abban, hogy lecseréljük-e, de már korábban meghoztuk a döntést. A második félidőben talán túlzó volt a kiállásom vele szemben. Nagyszerű idénye van, de a fiatal játékosoknak is meg kell tanulnia, hogy minden mérkőzésen száz százalékot kell nyújtaniuk. Azért változtattunk, hogy Samuel Umtiti beállhasson, több játékpercet érdemel. Nem azért, mert dühös voltam Minguezára. Nagyon elégedett vagyok vele, megbeszéltük a történteket, nincs semmi probléma” – idézi Koemant a Marca.

A meccsről bővebben ITT!

SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ
Barcelona–Getafe 5–2 (3–1)
Barcelona,Camp Nou,zárt kapuk mögött. Vezette:F. Vázquez
Barcelona:Ter Stegen – Mingueza (Umtiti, 75.), Piqué (R. Araújo, a szünetben), Lenglet (Moriba, a szünetben), Alba – S. Roberto (Trincao, 64.), S. Busquets, F. de Jong – Messi, Griezmann, Pedri.Vezetőedző:Ronald Koeman
Getafe:Soria – J. Iglesias, Djené, Sakla, Chema Rodríguez (J. Miranda, 77.) – Damián Suárez, Ne. Makszimovics (Arambarri, a szünetben), Alena (Abdulai, a szünetben), Cucurella (Akurugu, a szünetben) – Kubo, Ángel Rodríguez (Ünal, 63.).Vezetőedző:Pepe Bordalás
Gólszerző:
Messi (8., 33.), Sakla (28. – öngól), R. Araújo (87.), Griezmann (90+3. – 11-esből), ill. Lenglet (12. – öngól), Ünal (69. – 11-esből)


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik