Barcelona: „Elárulják a tervet, amely nagyszerűvé tett minket”

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 22:28
null
Bojan Krkic szerint a Barcelonának vissza kellene térnie a régi módszerhez (Fotó: AFP)
Bojan Krkic, a Barcelona korábbi labdarúgója a spanyol Sportnak adott interjújában elmondta, szerinte a katalán klubnak vissza kellene térnie a régen bevált módszerhez, miszerint a rögtönzött és átgondolatlan játékosvásárlások helyett minél több saját nevelésű fiatalt alkalmaz.

 

Bojan Krkic szerint a Barcelonának be kell fejeznie az „improvizációt” a játékospiacon, és vissza kell térnie a jól bevált tervhez. A jelenleg az MLS-ben szereplő Montreal Impact játékosának véleménye szerint jobb lenne, ha a katalán csapat keretének jelentős részét ismét a saját nevelésű fiatalok és tapasztalt játékosok alkotnák.

„A Barcának van egy terve. Legalábbis volt egy… Szerintem ehhez kellene visszatérniük. Ezen út nélkül többek között sosem élvezhettük volna a Messi, Xavi, Iniesta hármas játékát. Ez a három játékos nemcsak a Barcelona, hanem a labdarúgás történetében is kiváltságos helyet szerzett magának. 2010-ben ők hárman voltak az Aranylabda dobogóján, ezzel megmutattuk a világnak, hogy egyediek vagyunk, és mi, mi vagyunk” – mondta Bojan Krkic a spanyol Sportnak.

„Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet a klubon kívülről igazolni. Ott van Francisco Trincao, akit ugyan áron felül szereztek meg, de ameddig van egy tervük, hogy mit kezdjenek vele, addig ez rendben van. A Braga után helye van Quique Setién csapatában? Kölcsön kell adni? Ezekre a kérdésekre a klub vezetőinek kell választ adniuk, de az az érzésem, hogy jelenleg nincsenek meg a válaszok. A Barcelona nem improvizálhat ilyen döntéseknél.”

„Luis Suárez sérülése után Martin Braithwaite szerződtetése olyan volt, mint amikor Samuel Eto'o sérülése után Maxi López érkezett. Improvizáció. Annak a módszernek az elárulása, amely nagyszerűvé tett minket… Sürgősen újra el kell kezdenünk hinni magunkban. Csak ezen az úton lehetünk továbbra is saját magunk” – vonta le a végső következtetést az egyszeres spanyol válogatott támadó.

Akárcsak az „aranygeneráció” több tagja, így Lionel Messi, Xavi vagy éppen Andrés Iniesta, Krkic is a La Masia akadémián nevelkedett. A Transfermarkt adatai szerint 2007 és 2011 között összesen 163 mérkőzést játszott a katalán alakulat felnőttcsapatában, ezalatt összesen 41 gólt szerzett és 19 gólpasszt osztott ki. Ezt követően a Romában, a Milanban, az Ajaxban, a Stoke Cityben, a Mainzban és az Alavésben is játszott, 2019 óta pedig a Montreal Impact játékosa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik