Barcelona: „El Clásico? Még előttünk van egy BL-meccs is”

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 09:59
null
Sergio Busquets (jobbra) még nem a Real Madrid elleni derbire készül (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Barcelona 1–0-s vereséget szenvedett a Getafe otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) hatodik fordulójában. A Ronald Koeman vezette katalán együttes kedden a Ferencvárossal találkozik a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

Az indulatoktól heves mérkőzés után – nyolc sárga lap is kiosztásra került – Ronald Koeman csalódottan nyilatkozott.

„Túl sokszor veszítettük el a labdát, amivel veszélyes helyzeteket teremtettünk nekik” – mondta a Barcát irányító holland szakember, aki kitért a meccset eldöntő gólra.

„Nem tudom, hogy megérdemelt tizenegyes volt-e, mindenesetre megszenvedtük. Kevés helyzetet alakítottunk ki, azokat is az első játékrészben.”

A meccset követően Koeman összetűzésbe került a Getafe vezetőedzőjével, José Bordalásszal.

„Azt mondtam neki, hogy a 12-es számmal játszó játékosuk, Nyom, tiszteletlen volt, sértegetett engem és két-három alkalommal is csúnya dolgokat vágott hozzám. Mondtam neki (a Getafe vezetőedzőjének – szerk.), hogy beszéljen vele, de szerintem nem tette meg” – nyilatkozta a katalán mester a mérkőzés sajtótájékoztatóján.

Sergio Busquets, a Barcelona rutinos középpályása villáminterjúban mondta el a véleményét a találkozó kapcsán.

„Ez nem a mi napunk volt, és kár érte, mert a három pontért jöttünk ide.” Hozzátette: nem akar beszélni a játékvezetésről.

„Nem láttam az ismétléseket, ha lefújták, akkor büntető. Nem fogunk többet beszélni erről” – vélekedett a mindent eldöntő gólról.

Busquets záró kérdésként megkapta, hogy milyennek látja a mérkőzés tükrében a jövő heti el Clásicót.

„Még előttünk van a BL-ben is egy meccs – utalt a Ferencváros elleni keddi összecsapásra. – Először is ki kell javítanunk a hibákat és jobbá kell válnunk.”

Összefoglaló (átkattintással, a YouTube-on nézhető meg)

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
Getafe (Fe)–Barcelona 1–0
Getafe,
Coliseum Alfonso Pérez, zárt kapuk mögött. V: Soto Grado.
GETAFE: Soria – Damián Suárez, Dakonam, Cabaco, Olivera – Nyom, Nemanja Makszimovics (Mollejo, 90+5.), Arrambarri, Cucurella – Jaime Mata (Ünal, 71.), Cucho Hernández (Timor, 89.). Vezetőedző: José Bordalás.
BARCELONA:
Neto – S. Roberto (Puig, 89.), Piqué, Lenglet, Dest – Busquets, F. de Jong (Braithwaite, 80.) – Griezmann (Trincao, 80.), Pedri (Coutinho, 62.), O. Dembélé (Fati, 62.) – Messi. Vezetőedző: Ronald Koeman.
G: Jaime Mata (56. – 11-esből)

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz)
21.00:FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik