Barcelona: Coutinho térdműtét miatt hónapokig nem játszhat

Vágólapra másolva!
2020.12.30. 13:44
null
Coutinhóra négy hónap kihagyás vár (Fotó: AFP)
Térdműtét miatt körülbelül négy hónapig nem futballozhat Philippe Coutinho, az FC Barcelona brazil középpályása – tudta meg az MTI.

 

A katalán klub honlapjának szerdai tájékoztatása szerint Philippe Coutinho bal térdében megsérült az oldalsó meniszkusz, ezért elkerülhetetlen az artroszkópos műtét, amelyre napokon belül sor kerül.

A 28 éves játékos kedden az Eibar elleni mérkőzés 66. percében lépett pályára, és a rendes játékidő hosszabbításában sérült meg. A klubhonlap nem közölte, várhatóan mennyi időt kell kihagynia, de az AS című spanyol sportnapilap szerint körülbelül négy hónap múlva léphet ismét pályára.

Coutinho ebben az idényben csak 14 mérkőzésen játszott a Barcelonában – ezeken három gólt szerzett és két gólpasszt adott –, mivel október végétől november végéig izomsérülés hátráltatta.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
FC Barcelona–Eibar 1–1 (0–0)

Barcelona,
Camp Nou,zárt kapuk mögött. V:Rojas
Barcelona:Ter Stegen – Lenglet (Busquets, 81.), Aráujo, Mingueza – Dest (O. Dembélé, a szünetben), Pjanic (Coutinho, 66.), F. de Jong, Júnior Firpo – Pedri (Puig, 88.), Griezmann (Trincao, 66.) – Braithwaite.Vezetőedző:Ronald Koeman
Eibar:Dmitrovics – Bigas, E. Burgos ( P. Oliveira, 73.), R. Soares, Pozo – Pape Diop (Cubero, 90+3.), S. Álvarez – Edu Exposíto, Inui, Kadzior (Recio, 81.) – Kike García (Muto, 73.).Vezetőedző:José Luis Mendilibar
Gólszerző:O. Dembélé (67.), ill. Kike García (58.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 13 10 2 1 26–5 +21 32
2. Real Madrid 15 10 2 3 27–14 +13 32
3. Real Sociedad 16 7 5 4 25–12 +13 26
4. Sevilla 14 8 2 4 17–10 +7 26
5. Villarreal 16 6 8 2 20–16 +4 26
6. Barcelona 15 7 4 4 29–15 +14 25
7. Granada 14 6 3 5 17–22 –5 21
8. Celta Vigo 15 5 5 5 20–21 –1 20
9. Cádiz 16 5 4 7 11–20 –9 19
10. Betis 16 6 1 9 19–30 –11 19
11. Athletic Bilbao 15 5 3 7 18–18 0 18
12. Levante 15 4 6 5 20–21 –1 18
13. Getafe 14 4 5 5 12–15 –3 17
14. Deportivo Alavés 15 4 5 6 13–17 –4 17
15. Eibar 16 3 7 6 12–16 –4 16
16. Valencia 15 3 6 6 21–22 –1 15
17. Elche 13 3 6 4 12–16 –4 15
18. Valladolid 16 3 6 7 15–24 –9 15
19. Osasuna 14 3 3 8 13–23 –10 12
19. Huesca 15 1 9 5 13–23 –10 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik