Barcelona: abszurd ok miatt nem lehetett a meccs embere Ansu Fati

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 09:36
null
Ansu Fati két gólja ellenére is lemaradt a meccs emberének járó díjról (Fotó: AFP)
Két gólja és kiharcolt tizenegyese után aligha lehet kérdés, hogy Ansu Fati volt a Barcelona–Villarreal (4–0) meccs embere. Azonban a lefújáskor általános meglepetésre nem őt, hanem – az egyébként jól játszó – Jordi Albát választották a találkozó legjobbjának. Az is kiderült, miért.

Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint azért nem Fatit jutalmazták, mert a díjat a Budweiser nevű sörmárka szponzorálja, és a 17 éves támadó kiskorúként nem kaphatja meg az elismerést.

Így esett a választás Albára, aki gólpasszt adott Ansu Fati első találatánál.

Korábban a Chelsea játékosával, Christian Pulisickel is megesett, hogy nem kaphatta meg a díjat a Dortmund futballistájaként egy Liverpool elleni Nemzetközi Bajnokok Tornája-meccsen 2018-ban. Az akkor 19 éves amerikai játékos két gólt szerzett a „vörösök” ellen, ám az Egyesült Államokban csak 21 éves kortól engedélyezett az alkoholfogyasztás, így a Heineken által szponzorált elismerést másnak adták.

A meccsről bővebben ITT!

Card


SPANYOL LA LIGA
3. FORDULÓ
BARCELONA–VILLARREAL 4–0
(4–0)
Barcelona, Camp Nou, zárt kapuk mögött. V: Cuadra Fernández
Barcelona: Neto – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Busquets (Pjanic, 78.), F. de Jong – Messi, Coutinho (Pedri, 70.), Fati (O. Dembélé, 70.) – Griezmann (Trincao, 78.). Vezetőedző: Ronald Koeman
Villarreal: Asenjo – Mario, Raúl Albiol (Funes Mori, 84.), Pau Torres, Estupinán – Chukwueze (Kubo, 74.), Parejo, Coquelin (Trigueros, a szünetben), Moi Gómez – Gerard Moreno (Bacca, 84.), Alcácer (Iborra, a szünetben). Vezetőedző: Unai Emery
Gólszerző: Fati (15., 19.), Messi (35. – 11-esből), Pau Torres (45. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik