Barca: Mindent beleadtam abba a lövésbe - Busquets

Vágólapra másolva!
2014.12.01. 09:46
null
A meccs után az öltözőben Sergio Busquetset ünnepelték a társak (Fotó: Facebook/Luis Suárez)
Mint beszámoltunk róla, Sergio Busquets 94. percben szerzett góljával a Barcelona 1–0-s győzelmet aratott idegenben a Valencia felett a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A mérkőzést követően a katalánok középpályása mellett a két vezetőedző, Nuno és Luis Enrique, valamint a vendégek csatára, Luis Suárez is megszólalt.

 

„A döntetlennel nem lettünk volna kisegítve. A végsőkig kitartottunk, s végül sikerült betalálnunk, ami a győzelmünket jelentette. Minden erőmet beleadtam a lövésbe – emlékezett vissza a 94. percben történtekre Sergio Busquets. – A rossz bírói ítéletek? Ha megnyered a mérkőzést, könnyen elfelejted őket.”

Az idegenbeli bajnokin 2012 óta először eredményes spanyol középpályás hozzátette, a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottabban játszottak, mint a szezon eddigi szakaszában. Nem mellesleg a Barcelona a spanyol bajnokság történetében az első csapat, amely sorozatban nyolc találkozón maradt veretlen a Valencia otthonában.

„Hogy Busquets miért játszott támadó középpályásként? Mert szerettük volna kontrollálni a meccset. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de összességében egy kicsivel jobban megérdemeltük a győzelmet, mint a Valencia” – mondta Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője, aki Suárez les címén érvénytelenített találatára is kitért.

„Hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést, de az ehhez hasonlók megtörténnek a futballban. A győztes gólunk nem csak a szerencsének tudható be. A rögzített játékhelyzeteknél keményen dolgoztunk és jó munkát végeztünk” – fűzte hozzá a szakvezető.

„Tudom, hogy nem voltam lesen. Természetesen dühös vagyok, amikor szabályos góltól fosztanak meg” – mérgelődött Suárez.

A Valenciát irányító Nuno nem értett egyet barcelonai kollégájával, szerinte a „denevérek” nem érdemeltek vereséget.

„A második félidőben előnybe kerülhettünk volna, nem szolgáltunk rá, hogy kikapjunk. Jól megszerveztük a védekezésünket, mert tudtuk, hogy az ellenfél milyen erőt képvisel. Nagyon csalódott vagyok, ahogy a játékosok is” – bosszankodott a korábbi kapus.

A Turia-parti alakulat a mérkőzés után közleményt jelentetett meg a honlapján, amelyben leírta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy beazonosítsák azt a szurkolót, aki a Barcelona játékosainak gólöröme közben egy műanyag vizespalackkal fejbe dobta Lionel Messit, és ha sikerül megtalálni az elkövetőt, akkor egy életre kitiltják a Mestallából.

SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISIÓN, 13. FORDULÓ

Valencia–Barcelona 0–1 (Busquets 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 13 11 2 48–12 +36 33
2. Barcelona 13 10 1 2 31–6 +25 31
3. Atlético Madrid 13 9 2 2 25–12 +13 29
4. Sevilla 13 8 2 3 24–17 +7 26
5. Valencia 13 7 3 3 24–12 +12 24
6. Villarreal 13 6 3 4 19–14 +5 21
7. Málaga 13 6 3 4 16–14 +2 21
8. Celta Vigo 13 5 5 3 17–13 +4 20
9. Athletic Bilbao 13 5 3 5 12–14 –2 18
10. Eibar 13 4 4 5 14–19 –5 16
11. Espanyol 13 3 5 5 14–17 –3 14
12. Getafe 13 4 2 7 10–18 –8 14
13. Rayo Vallecano 12 4 2 6 15–24 –9 14
14. Real Sociedad 13 3 4 6 15–16 –1 13
15. Levante 13 3 3 7 10–28 –18 12
16. Granada 13 2 5 6 7–22 –15 11
17. Almería 12 2 4 6 9–14 –5 10
18. Deportivo La Coruna 13 2 4 7 12–23 –11 10
19. Elche 13 2 4 7 12–27 –15 10
20. Córdoba 13 7 6 10–22 –12 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik