Barca: Messi duplázott, második meccsén is nyert a Koeman-csapat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 21:31
null
Lionel Messit (balra) köszönti Sergio Busquets (Fotó: AFP)
Az új idény előtti második felkészülési mérkőzését is 3–1-re nyerte meg az FC Barcelona labdarúgócsapata, amely Lionel Messi két és Philippe Coutinho egy góljával ezúttal a másodosztályú Gironát győzte le.


Ahogy a harmadosztályú Gimnastic elleni szombati találkozón (3–1), úgy ezen az estén sem lépett pályára az FC Barcelonában az Interhez tartó Arturo Vidal, az ugyancsak távozófélben lévő Luis Suárez, a sérült Ansu Fati és Samuel Umtiti, valamint a koronavírus-fertőzésből meggyógyuló, és már a csapattal edző Miralem Pjanic és Jean-Clair Todibo sem.

Ronald Koeman együttese remekbe szabott támadás végén Philippe Coutinho találatával szerezte meg a vezetést a 21. percben, majd az első félidő végén Lionel Messi lőtt nagy gólt jobb lábbal a tizenhatoson kívülről. A vendégek a második játékrész elején szépítettek, majd Messi megpattanó lövésével alakult ki a 3–1-es végeredmény.

A Barcelona a következő felkészülési meccsét szombaton a Camp Nouban vívja, az élvonalba öt év után visszatérő Elchét fogadja a Joan Gamper-kupa keretein belül.

„Délelőtt beszélgettem Suárezzel a jövőjéről. Meglátjuk, hogy megy-e vagy marad. Ha végül marad, akkor eggyel többen leszünk vele a keretben” – mondta a mérkőzés után Ronald Koeman, majd hozzátette: „Szombaton már lesznek olyanok, akik kilencven percet játszanak.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FC Barcelona–Girona 3–1 (2–0)
Barcelona. 1. félidő:
Neto – S. Roberto, Piqué, R. Araújo, Jordi Alba – Busquets, F. de Jong – Trincao, Messi, Coutinho – Griezmann. A 63. perctől: Neto – N. Semedo, R. Araújo, Lenglet, Junior – Riqui Puig, Alená – O. Dembélé, Pedri, Konrad – Braithwaite
Gólszerző: Coutinho (21.), Messi (45., 51.), ill. Samuel Sáiz (46.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik