Barca: Lewandowski pipa, most jöhet valaki a védelembe! – Laporta

Vágólapra másolva!
2022.07.19. 09:56
null
Joan Laporta további igazolásokat szeretne a nyáron (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona labdarúgócsapatának elnöke, Joan Laporta világossá tette: Robert Lewandowski szerződtetése után sem állnak le, további igazolásokra készülnek a klubnál – olvasható a Marcán.

 


„Nyugodt vagyok az igazolásokkal kapcsolatban. Ütőképes csapatot szeretnénk építeni, azt hiszem, jó úton haladunk efelé. Az az álmom, hogy a Barca ismét a futballelitbe kerüljön, ezen dolgozunk. Nagyon nehéz lesz, ha a gazdasági helyzetünk nem áll helyre, így most még keményebben kell dolgoznunk.

A futball nem vár ránk. Most kell cselekednünk, ezért szerződtettük Raphinhát, Lewandowskit, Kessiét, Aubameyangot, Ferran Torrest és persze ezért hosszabbítottunk Dembélével. Úgy gondolom, Mateu Alemany és Jordi Cruyff jó munkát végeznek” – mondta Joan Laporta.

A klubelnök természetesen dicsérte Robert Lewandowskit, aki „garantáltan szállítja majd a gólokat a katalán együttesnek”. Ugyanakkor kiemelte, a csapatépítés nem ért véget.

 


 

„Olyan csapatokkal versenyeztünkRobert szerződtetéséért, mint a PSG és a Chelsea, és ő ide akart jönni. Ezt köszönöm neki. Most a védelmünkön kell dolgoznunk. Xavi egy sor játékosra összpontosította a figyelmünket, és remélem, hogy a katalán drukkereknek még tudunk örömet szerezni – tette hozzá Laporta.

A lengyel támadó már találkozott új csapattársaival, hétfőn pedig megfelelt az orvosi vizsgálatokon, így már csak az aláírások hiányoznak, hogy hivatalossá váljon csatlakozása a katalán sztárgárdához.

A Barcelona a védelembe is hozott már új embert, a Chelsea-től távozó Andreas Christensen ingyen érkezett a Camp Nouba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik