Barca: ismét fut a védő, megúszhatja műtét nélkül? – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 08:49
A Barcelona által közzétett videó tanúsága szerint elkezdhette a futóedzéseket Samuel Umtiti, a Barcelona világbajnok védője. A francia válogatott játékos térdsérüléssel bajlódik, azonban úgy tűnik, mégsem olyan komoly a gond, mint azt korábban gondolták.

A sérülésről szóló első sajtóhírek szerint Umtiti térdében elszakadt a keresztszalag, azonban minden bizonnyal ez nem igaz, hiszen azzal nem nagyon futkározna alig egy hónap után a játékos. A később napvilágot látott barcelonai információk szerint a porc sérült, ám még kicsivel több mint két hete is műtétre számítottak a franciával kapcsolatban.

Ha Umtiti valóban előbb visszatér a vártnál, az könnyíthet Ernesto Valverde vezetőedző problémáin, hiszen a szakvezetőnek mindössze Gerard Piqué és Clément Lenglet áll rendelkezésére a védelem közepén. Az elmúlt mérkőzéseken a B-csapat hátvédje, Chumi – teljes nevén Juan Brandáriz Morilla – került be a meccskeretbe, ám pályára eddig nem lépett.sérülésről szóló első sajtóhírek szerint Umtiti térdében elszakadt a keresztszalag, azonban minden bizonnyal ez nem igaz, hiszen azzal nem nagyon futkározna alig egy hónap után a játékos. A később napvilágot látott barcelonai információk szerint a porc sérült, ám még kicsivel több mint két hete is műtétre számítottak a franciával kapcsolatban.

Ha Umtiti valóban előbb visszatér a vártnál, az könnyíthet Ernesto Valverde vezetőedző problémáin, hiszen a szakvezetőnek mindössze Gerard Piqué és Clément Lenglet áll rendelkezésére a védelem közepén. Az elmúlt mérkőzéseken a B-csapat hátvédje, Chumi – teljes nevén Juan Brandáriz Morilla – került be a meccskeretbe, ám pályára eddig nem lépett.

 

FC Barcelona on Twitter

@samumtiti https://t.co/eectXFZ9yn



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik