Barca: „Ha Messi távozik, csak a Real lehet neki a célállomás”

Vágólapra másolva!
2015.01.13. 15:08
null
Van, aki el tudja képzelni Lionel Messit a Real Madrid mezében (Fotó: Reuters)
Paulo Futre, korábbi portugál válogatott labdarúgó érdekes nyilatkozatot tett. Véleménye szerint, ha Lionel Messi elhagyja a Barcelonát, a Real Madrid lesz a következő csapata.

Messi jövőjével kapcsolatban az előző hetekben többen is megszólaltak. Henk ten Cate szerint Messi csak azért van még a Barcánál, mert megígérte azt Tito Vilanovának, Gerardo Martino szerint pedig Messi bármikor kirúgathatta volna őt.

Az argentin a Barcelona Atlético Madrid elleni győzelme után azt mondta, ezekből a történetekből semmi sem igaz, de az Aranylabda-gálán már úgy fogalmazott, nem tudja, hol folytatja a következő szezonban.

„Nem tartom valószínűnek, hogy Messi elhagyja a Barcelonát, de ha mégis, akkor a Real Madrid lesz számára a célállomás – mondta az 1987-es Aranylabda-szavazáson második helyet elérő Futre. – Florentino Pérez a Madrid elnöke, és a királyiaknak megvan a pénzük ahhoz, hogy létrejöhessen ez az átigazolás.”

„Ráadásul, ha így alakulna, az nagyon felbőszítené a Barca szurkolóit, úgy, ahogy ez történt Luis Figo esetében is.”

Messi szerződése 2018 júniusáig érvényes a katalánoknál, de a szerződésében szerepel egy 250 millió eurós kivásárlási ár. Ezt az összeget csak két csapat, a Manchester United és a Real Madrid tudná úgy kifizetni, hogy betartja az UEFA pénzügyi fair play (FFP) előírásait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik