Barca: „Elengedtek anélkül, hogy megnézték volna, mit tudok” – Pedri a Real Madridról

Vágólapra másolva!
2022.03.24. 14:19
null
A Pedrivel felálló Barcelona vasárnap 4–0-ra legyőzte a listavezető Real Madridot (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona 19 esztendős Golden Boy-díjas, spanyol válogatott középpályása, Pedri az EL Partidazo de COPE podcastjában beszélt arról, annak idején miért és hogyan utasították el a Real Madridnál.

A világ egyik legnagyobb tehetségeként számon tartott Pedri a Real Madrid elleni, négygólos Barcelona-sikerrel végződő el Clásicót követően az El Partidazo de COPE műsorban vendégeskedett, ahol sok egyéb mellett az is szóba került, hogy annak idején miért nem a madridiakhoz írt alá.

„Elutaztam próbajátékra, de az első napokban nem tudtam edzeni, mert hó borította a pályákat. Végül közölték velem, nem vagyok azon a szinten, hogy ott maradjak, s elengedtek anélkül, hogy megnézték volna, mit tudok” – kezdte a spanyol válogatott új tízese.

„Először is, nyilvánvaló, hogy senkinek sem esik jól, ha elküldik valahonnan, de ez motivációt is ad, keményebb munkára sarkall. A legfontosabb, hogy most ott vagyok, ahol igazán lenni szeretnék. Nem tudom, ki volt az, aki elküldött annak idején Madridból, nem emlékszem rá. Ha tudnám, elmondanám neki, élvezem, hogy a Barcelona játékosa lehetek” – zárta gondolatait Pedri.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik