Barca: Dembélé kimaradt a keretből, távozhat a klubtól

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 10:55
null
Ousmane Dembélé (Fotó: AFP)
Ousmane Dembélé nélkül küzd meg az FC Barcelona az Athletic Bilbaóval csütörtök este a Király-kupában – számolt be róla a katalán klub a hivatalos honlapján.

 

A világbajnok francia labdarúgó nem sérülés vagy eltiltás miatt nem lép pályára, hanem a szakmai stáb döntése nyomán. Dembélé ugyanis továbbra sem hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését, s úgy tűnik, ezt megelégelték az FC Barcelona vezetői.

Mateu Alemany, a Barca sportigazgatója nyilatkozott az ügy kapcsán a klub hivatalos felületein.

„Több ajánlatot tettünk Dembélének, ám a mai napig nem sikerült megegyeznünk. Nyilvánvaló, hogy nem akar az FC Barcelonában maradni – így Alemany. – Megmondtuk neki, hogy a téli átigazolási időszakban távoznia kell. Nincs szükségünk olyan játékosokra, akik nem hisznek a projektünkben. Xavi minden támogatást megkap tőlünk.”

A 24 éves francia támadó 2017-ben a Borussia Dortmundtól – 105 + 40 millió euróért – igazolt át a gránátvörös-kékekhez. Dembélét gyakran sérülések hátráltatták, s a helyi sajtó szerint a hozzáállásával is problémák adódtak. A korábbi Rennes-játékos 129 tétmeccsen lépett pályára a Barcelona színeiben, összesen 31 gólt szerzett és 23 gólpasszt adott.

A mostani idényben 11 tétmérkőzésen összesen egyszer talált be és két asszisztot jegyzett.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Január 20., csütörtök:
19.00:
Elche–Real Madrid (Tv: Sport2)
21.30: Barcelona–Athletic Bilbao (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik