Barca: a klubnál állítják, De Ligt a pénz miatt ment a Juvéhoz

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 17:05
null
Az FC Barcelona vezérigazgatója úgy véli, Matthijs de Ligt a pénz miatt ment a Juventushoz (Fotó: AFP)
Oscar Grau, az FC Barcelona vezérigazgatója úgy véli, Matthijs de Ligt a pénz miatt választotta a nyáron a Juventust.

 

Mint ismert, a 20 esztendős védő júliusban több mint 85 millió euróért a Juventushoz igazolt. Oscar Grau, az FC Barcelona vezérigazgatója elárulta, hogy a katalán klub is ajánlatot tett a holland válogatott De Ligtért, de Grau szerint a játékos inkább a pénzt választotta.

„Mi is tettünk neki ajánlatot, ő viszont inkább a Juventushoz igazolt, mégpedig azért, mert az olasz adózási rendszer lehetővé teszi, hogy magasabb nettó fizetést kapjon” – vélekedett Grau csütörtökön, amikor is az FC Barcelona erre az idényre szóló költségvetését mutatta be.

Grau Neymar kapcsán is megszólalt: a vezérigazgató elmondta, hogy a klub nagy erőfeszítéseket tett a brazil megszerzése érdekében, s két ajánlatot is tett a PSG-nek – egyet, amiben csak pénzösszeget kínált, illetve egyet, amiben a pénz mellett játékosokat is adott volna –, de egyik sem felelt meg a francia gigásznak.

„Van egy olyan érzésem, hogy a PSG valójában nem is akarta annyira eladni Neymart.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik