Atlético: Forlán Aranycipője vezetett az első El-győzelemhez

Vágólapra másolva!
2020.04.20. 20:21
null
Forlán és az Aranycipő (Fotó: AFP)<br />
Az első uruguayi aranycipős, Diego Forlán kétszer hódította el a legjobb európai góllövőnek járó díjat, s az Atlético Madrid színeiben elért második sikere kapcsán korábbi klubjának honlapján idézte fel a 2008–2009-es idényt, a díj elnyerésének „következményeiről” is beszélve.

Diego Forlán 2005 nyarán a Villarreal színeiben szerzett 25 góljával spanyol gólkirály és – Thierry Henryval megosztva – európai aranycipős lett, így érkezett 2007 júniusában az Atlético Madridhoz, amellyel aztán a 2008–2009-es idényben másodszor is Spanyolország és Európa legjobb gólvágója lett – ezúttal 32 találattal.

Az Atlético honlapján idézte fel karrierje legtermékenyebb idényét a ma már vezetőedzőként az uruguayi Penarolt irányító korábbi vb-4. csatár.

„Nagy szeretettel emlékszem arra az idényre, amikor másodszor is Aranycipőt nyertem. Jól emlékszem, nagyon szerettünk volna másodszor is bekerülni a Bajnokok Ligájába, mert a klub igazán megérdemelte azért, amit abban az idényben letett az asztalra. Azt hiszem, az Aranycipő elnyerése már az első lépést jelentette egy évvel később az első Európa-liga-győzelem felé” – mondta Forlán, aki 33 bajnokin szerzett 32 góllal lett 2009-ben spanyol és európai gólkirály.

„Jól kezdtem, sok gólt szereztem ősszel, többet a tizenhatoson kívülről, s ettől megjött az önbizalmam is. Sergio Agüeróval remek párost alkottunk, mert, bár különböző típusú csatárok voltunk, amikor támadásba lendültünk, mindig el tudtunk mozogni üres területekre. Így esett többek között a Barcelona elleni gólom is, amely igazán látványosra sikerült. Yaya Touré fogott, én meg vagy harmincöt méterről kilőttem Victor Valdés kapujának hosszú felső sarkát” – idézte fel Forlán a 2009 januárjában, a Barcelona ellen 4–3-ra megnyert mérkőzésen lőtt gólját.

FORLÁN GÓLJA 0:53-TÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik