A Real Madrid fordítani tudott Almeríában

Vágólapra másolva!
2010.04.15. 21:52
null
Rafael van der Vaart (balra) szerezte a Real második gólját (fotó: Action Images)
A Real Madrid 2–1-re nyert az Almería otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Bár az andalúzok Kalu Uche találatával vezetést szereztek, Cristiano Ronaldo és Rafael van der Vaart révén fordítani tudtak a fővárosiak.

A Real Madrid a hétvégi el clásico elvesztése után lépéshátrányba került a Barcelonával szemben, ráadásul a katalánok szerdán legyőzték a Deportivót is. A Real annak az Almeríának az otthonába látogatott, amely hazai pályán a Barcelonát is megszorongatta, mi több, pontot is rabolt tőle.

A Real kezdett aktívabban, de a vezetést az andalúz együttes szerezte meg: Kalu Uche kapott labdát a leshatáron, a nigériai támadó jobbról középre adott, ott pedig az érkező Albert Crusat estében a bal sarokba lőtt (1–0).

Csak bő tíz percig volt a vezetés a hazaiaknál, a 26. percben Cristiano Ronaldo remek alakítása nyomán már 1–1 szerepelt az eredményjelzőn: a portugál klasszis szépen indult meg három védő között, majd ballal a kapu bal oldalába helyezett (1–1).

Három perccel később ráadásul át is vehette volna a vezetést a fővárosi csapat, amikor Guti lövése kijött a kapufáról éppen az üresen álló Rafael van der Vaart elé, a holland középpályás viszont annyira meglepődött ezen, hogy óriási helyzetből a kapu mellé passzolt. Így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

Szünet után Michel Macedo bravúros mentése akadályozta meg az újabb Real Madrid-gólt, a brazil védő a már honfitársán, Diego Alves kapuson túljutó labdát húzta még ki a gólvonalról Gonzalo Higuaín lövése után. A 69. percben azonban már egyikük sem tudott segíteni a hazaiakon, hiszen Van der Vaart 17 méteres lövése a bal sarokba vágódott (1–2).

Az Almería nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, a társak többször is megtalálták Kalu Uchét, de a támadót rendszerint lesen intették le. A Real Madrid megtartotta vezetését (Gonzalo Higuaín révén még egy les miatt érvénytelenített találatig is eljutott), így hátránya három pont a Barcelonával szemben.

 

 

A KÉT ÉLCSAPAT TOVÁBBI MENETRENDJE
  33. 34. 35. 36. 37. 38.
Barcelona Espanyol (i) Xérez (o) Villarreal (i) Tenerife (o) Sevilla (i) Valladolid (o)
Real Madrid Valencia (o) Zaragoza (i) Osasuna (o) Mallorca (i) Bilbao (o) Málaga (i)

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2009/32,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik