A FIFA transzferbombát dobott Madridra is – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.01.16. 12:36
null
Nicolás Gaitán végre Madridba szerződik? (Fotó: Reuters)
Minden rosszban van valami jó: ismét tárt karokkal vár bennünket munkahelyünk, ismét kinyitották hívogató kapuikat az iskolák, ismét váratlanul érte a tél a közlekedőket, ismét feleannyiba kerül a karácsony előtt megvett bármi, mint amennyiért ránk sózták, ismét közeledik a félév, az adóbevallás és a csekkfizetési határidő, megőrülésünk és nyugdíjazásunk egymással versengő időpontja – ellenben újfent egy hónapig rághatjuk körmeinket bis zum tövig amiatt, hogy vajon kedvenc csapatunk mely labdarúgókkal erősít a tavaszi idényre. Téli transzfersorozatunk második körét is az angliai eseményekkel kezdtük, az olasszal folytattuk, hogy a Bundesligán és a Ligue 1-en át elérkezzünk a La Ligába.

 

A FIFA miatt egészen biztosan a kassza mélyére nyúl januárban a két madridi gigász: mint köztudott, a törvényeket megalapítása óta mindig maximálisan betartó és betartató, a sport- és általános emberi erkölcs gerincoszlopának számító nemzetközi szervezet az FC Barcelona után – minden bizonnyal az egyensúlyra törekvés elve alapján – elbánt a Real Madriddal és az Atlético Madriddal is, a következő két átigazolási időszakból kizárva az egyesületeket.

A madridiak fellebbeznek, és ha annyit el is érnek, hogy rövidebb lesz egy fél idénnyel a regisztrációs stop, akkor is alapjaiban rengeti meg a spanyol labdarúgó-piacot a FIFA-döntés.

A két érintett közül a ma terítéken lévő ATLÉTICO MADRID találta magát kedvezőbb helyzetben, ugyanis a klubnál nem elvárás a bajnoki cím vagy a Bajnokok Ligája-siker, a többi spanyol csapat közül pedig így is magasan kiemelkedik. Diego Simeone ráadásul transzfermániás mesterré vált, így aztán roppant tehetségként számon tartott hátvédet (Javier Manquillo), tízmillióért vett karmestert (Bernard Mensah) és három fiatal középcsatárt (Santos Borré, a 18 bajnokin az idényben 10 gólnál járó Borja Bastón, Leo Baptistao) is kikölcsönzött a nyáron erre az idényre; míg a még korábban kölcsönbe küldtek között találunk kapust (a marokkói válogatott Bono és a portugál U20-asok erőssége, André Moreira), hátvédet (Emiliano Velázquez, Sílvio), középpályást (a Wolfsburg által megvehető Josuha Guilavogui) és támadó mindenest (Alessio Cerci) – és a nagy Simeone saját fiát, az argentin U20-as válogatottban rendre eredményes Giovanni Pablo Simeonét is áthozhatja a nagy vízen, családegyesítés címén…

Komolyra fordítva a szót: sok külföldi szakíró szerint a büntetés miatt szétszaladnak a nyáron a madridi sztárok, magunk inkább úgy véljük, hogy a vezetőknek inkább érdekükben áll megtartani még azokat is, akiket jó ajánlat esetén „alapesetben” elengednének.

Az Atlético például arra készül, hogy 100 millió euróra emelje Antoine Griezmann kivásárlási árát, és Saúl Níguez Manchesterbe vagy Londonba kerülésére is keresztet lehet vetni, Óliver Torres maradhat, Fernando Torres hosszabbíthat és minden bizonnyal Jackson Martínez (őt a Chelsea vinné, mesterével együtt) szekerének rúdja is 180 fokos fordulatot vesz.

Nagy az érdeklődés Thomas Partey iránt (a Marca szerint kilencmillióval is hiába jelentkezett a Watford, de a Getafe is vinné, ha Simeone adná), Sztefan Szavicsot vinné vissza a Fiorentina, ám egyelőre csak épül az atléticós keret: José Giménez és Ángel Correa hosszabbított, a tavaly nyáron nyolcmillió euróért megszerzett, azóta felnőtt válogatottá lett arg szűrő, Matías Kranevitter most érkezett meg a Rivertől, és Simeone meglepő módon egy – nemsokára 30 éves – argentin védekező középpályást is szerzett.

A már a Rivernél is Simeone keze alatt dolgozó, 2014-es világbajnoki ezüstérmes Augusto Fernández a Celtától jött, négymillióért, három és fél évre írt alá, és szerintünk éppen miatta nem hosszabbít a 34 esztendős Tiago Mendesszel a klub az idény végén.

Még korábban felvetődött lehetséges erősítésként a watfordi Odion Ighalo és a zenites veterán, Danny megszerzése, ám ezek a pletykák elcsendesedtek, Diego Costa vagy Falcao visszacsábítása sem lenne egyszerű feladat csillagászativá növő fizetésük miatt.

Ha elvinnék Cercit (de ki adna érte 15 milliót, mint az AM, talán a Genoa?), jöhetne helyére a régi kiszemelt, Nicolás Gaitán, az empolis Mário Rui válthatná Guilherme Siqueirát, és szóba került még a médiában Romelu Lukaku, José Callejón, Youri Tielemans, Michy Batshuayi és Granit Xhaka neve is, de ezt csak az érdekesség kedvéért írtuk le.

Tanulságosabb azonban, hogy a nem is olyan régen még David de Geát, Álvaro Moratát, Saúl Níguezt, Gabit, Álvaro Domínguezt, Mario Suárezt és Kokét kinevelő utánpótlásban mintha elkoptak volna a potens klasszisjelöltek.

EKÖZBEN A PIACON…

…a Betis elengedte az egykori U-válogatott középpályást, Javier Matillát és a Real-nevelés bekket, Jordi Figuerast is, a Celta igen olcsón pótolta Fernándezt Hamburgból a nemrégiben még elképesztően fontos gólt szerző Marcelo Díazzal, a nagy vándor Ciro Immobile most éppen a Torinóhoz írt alá, kölcsönbe, nyári vételi opcióval, az Eibar meg egymillióért éppen a Serie A-ból vett középpályást az eddig kölcsönben ott lévő Gonzalo Escalantét.

A HÉT MONDATAI…

…„A Real Madrid fellebbez a FIFA döntése ellen, mivel teljesen elfogadhatatlannak tartja azt.” „Az Atlético Madrid nem ért egyet a kiszabott szankciókkal, ezért megvizsgálja az összes dokumentumot, hogy fellebbezhessen a döntés ellen.”

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT…

…hogy megérkezett Sevillába, annak zöld-fehér részébe a brazil támadó, a vékonypénzű Diego Tardelli. A Sao Paulo neveltjére már kevesen emlékeznek, pedig tíznél is többször volt válogatott, karrierje során 24 millió eurót áldoztak játékjogára és láthattuk a legutóbbi Copa Américán – a Betisben viszont csúnyán megbukott, egyetlen gólt sem szerzett. Később a PSV-ben és az Anzsiban sem remekelt, ám odahaza jobban ment neki, a Flamengót és az Atlético Mineirót is megjárta, közben átugrott az arab világba pénzt keresni, majd tavaly ilyenkor 5.5 milliót fizetett érte a Mineirónak a kínai Luneng.

HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT

…hogy megkezdte nagy útját az Alavéstől a Valladolidhoz igazolással a most 41 éves egykori védő, Iván Campo, akit hamarosan elcsábított a Valencia, de nem ott, hanem Mallorcán futott be. El is vitte 1998-ban alig hárommillióért a Real, amelyet 2002-ig szolgált a jellegzetes loboncot viselő bekk. Campo az 1998-as vb-n is megfordult, és nyert két BL-t. Következett hat idényre a Bolton, amely tényleg nyert e bolton, majd az Ipswich Townt szolgálta röpke ideig. 2010-ben Larnacán vonult vissza a négyszeres válogatott játékos.

A LA LIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2016 TELE

BARCELONA
Érkezett:

Távozott:

REAL MADRID
Érkezett:

Távozott:

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Augusto Fernández (Celta Vigo, 4.000.000 euró)
Kölcsönből vissza: Matías Kranevitter (River Plate)
Távozott:

VALENCIA
Érkezett:

Távozott:
Kölcsönbe: Yoel Rodríguez (Rayo Vallecano)

SEVILLA
Érkezett:

Távozott:
Kölcsönbe: Ciro Immobile (Torino, 850.000)

VILLARREAL
Érkezett:

Távozott:
Kölcsönbe: Bojan Jokic (Nottingham Forest)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Ager Aketxe (Bilbao B)
Távozott:

Kölcsönbe: Kike Sola (Middlesbrough)

CELTA VIGO
Érkezett:
Marcelo Díaz (Hamburg, 2.000.000)
Távozott: Augusto Fernández (Atlético Madrid, 4.000.000)

MÁLAGA
Érkezett:
Chory Castro (Real Sociedad, ingyen)
Távozott:
Kölcsönbe: Fábio Espinho (Moreirense)

ESPANYOL
Érkezett:

Távozott:

RAYO VALLECANO
Érkezett:

Kölcsönbe: Yoel Rodríguez (Valencia)
Távozott:
Kölcsönbe: Ousseynou Cissé (Waasland-Beveren)

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Aritz Elustondo (Sociedad B)
Távozott: Chory Castro (Málaga, ingyen)

LEVANTE
Érkezett:
Mauricio Cuero (La Equidad, 3.200.000)
Távozott:

GETAFE
Érkezett:

Távozott: Ángel Lafita (al-Dzsazíra Abu Dabi)

DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett:
Stipe Pletikosa (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza:
Bicho (Leganés)
Távozott:
Kölcsönbe: Bicho (Compostela), Saúl García (Tenerife)

GRANADA
Érkezett:

Kölcsönbe: Samir (Udinese)
Távozott:

EIBAR
Érkezett:
Gonzalo Escalante (Catania, 1.000.000)
Távozott:
Kölcsönből vissza:
Gonzalo Escalante (Catania), Aitor Ortega (Barakaldo)

LAS PALMAS
Érkezett:
Távozott:
Kölcsönbe: Carlos Gutiérrez (Burgos)

SPORTING GIJÓN
Érkezett:
Távozott: Juan Muniz (Gimnastic de Tarragona, i.)

REAL BETIS
Érkezett:
Távozott:
Eder Vilarchao (visszavonult), Javier Matilla (szerződését felbontották), Jordi Figueras (Eskisehirspor)
Kölcsönbe: Vincenzo Rennella (Valladolid)

Dőlt betűkkel az ősszel történt átigazolások, pirossal szedtük a legfontosabb érkezőket.

Lezárva január 15-én este.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik