A vasárnap délután meglepetése: az Almeriától kapott ki az Espanyol
Reuters
A vasárnap délután meglepetése: az Almeriától kapott ki az Espanyol

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A kiesés elől menekülő Almeria legyőzte a dobogóra pályázó Espanyolt, a győztes találat a 88. percben esett. Három pontjával a győztes együttes máris a középmezőnyben találta magát, a hetedik helyen álló Valencia és a legjobb kieső, 18. helyen álló Osasuna között hét pont van mindössze. (A Valencia a forduló késő esti összecsapásán Madridban az Atlético vendégeként lép pályára.)

És ha már az Osasunát említettük, jegyezzük meg rögtön: a fordulóban nem tudták gyarapítani pontjaik számát, mert vendégük, a Santander három ponttal a tarsolyban távozhatott. Pedig a kiesés ellen vívott harcban az egyik potenciálisan érdekelt csapatnak hazai pályán minden pontért duplán kár. Kilencedszer kapott ki az Osasuna, de csak harmadszor pályaválasztóként. A hajráig úgy nézett ki, azért egy pontot otthon tudnak tartani a Racing ellen, akkor azonban két perc alatt két gólt szereztek az idegenben mindössze másodszor győztes vendégek.

Gyorsan vezetést szerzett Sevillában a Betis a Getafe ellen, majd az első félidőben már kettőre növelték előnyüket a hazaiak. Egy öngólt követően már eldőlni látszott a találkozó, de akkor negyed óra alatt két gólt szereztek a vendégek, többre azonban már nem volt sem idejük, sem erejük. Jó periódust zárt le Michael Laudrup csapata az elmúlt fordulóban a Valladolid elleni hazai 3-0-s verséggel, amely a jelek szerint a kelletétnél is jobban megviselte az együttest.

Egymást követő két meccsen is három-három gólt rúgott a Valladolid, amely ismét három pontot hozott a konyhájukra. Az Huelva elleni győzelemben döntő érdemeket szerzett a hármat hintő Joseba Llorente.

Majd’ fél óráig semmi nem utalt a gólesőre a Villarreal-Deportivo összecsapáson, de aztán beindultak a csapatok. A vendégek büntetőből szereztek vezetést, de négy perc múlva, ugyancsak tizenegyesből, egyenlítettek a hazaiak. A második felvonásban ismét a vendégek kerültek előnybe, de Nihat három perc alatt duplázott, így a találkozón először a hazaiaknál volt az előny, akik egy hajrábeli gólváltást követően megnyerték az összecsapást. A Villarreal szezonbeli 11 győzelmével egy pontra megközelített a dobogó alsó fokán álló, fordulóban vesztes Espanyolt.

A mallorcai Varela 18. percben szerzett góljára kettővel felelt meg a zaragozai Diego Milito, a második felvonás közepén azonban egyenlíteni tudtak a vendégek, akik így pontot szereztek és kilábalni látszanak az elmúlt időszak hullámvölgyéből. Egyben üzentek kupaellenfelüknek: egygólos előnyük tudatában a madridi visszavágón továbbjutási tervekkel lépnek pályára a Real ellen a Bernabeuban.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

19. FORDULÓ:
Almeria - Espanyol 1-0 (Kalu Uche 88.)
Osasuna - Racing Santander 0-2 (Colsa 82., Alvarez 83.)
Real Betis - Getafe 3-2 (Pavone 4., Edu 34., Belenguer 60. - öngól, ill. Red 62. - 11-esből, Moral 78.)
Valladolid - Recreativo Huelva 3-1 (Llorente 7., 24., 89., ill. Camunas 45.)
Villarreal - Deportivo La Coruna 4-3 (Rossi 31. - 11-esből, Nihat 67., 69., Tomassin 81. - 11-esből, ill. Sergio 27. - 11-esből, Amo 59., Guardado 92.)
Zaragoza - Mallorca 2-2 (D. Milito 24., 37., ill. Varela 18., Güiza 62.)