Diarra gólja döntötte el a Betis elleni bajnokit, majd a BL-ben is nagy mezőnymunkát végzett
Diarra gólja döntötte el a Betis elleni bajnokit, majd a BL-ben is nagy mezőnymunkát végzett

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A találkozón a házigazda szerepét a sorsolásnak köszönhetően ezúttal magára vállaló Real jelen állás szerint a kijevieken átgázoló gárdával kezd. A kapuban Casillas helye állandó, a sérült Salgado helyén lehetőséget kapott Mejía bizonyított, így ismét utóbbi kezdhet a védelem jobb oldalán. Középen Sergio Ramos és Cannavaro helye biztos, bár Dinamo ellen bemutatott egy-két védelmi kihagyásuk mellett Capello sem ment el szó nélkül.

A bal oldalon a Kijev ellen régen nem látott formát mutató Roberto Carlos helye atombiztos, miként a védelem és a középpálya között feladatot kapott Diarra-Emerson kettősé. A Betis ellen győztes gólt is szerző Diarra a BL-meccsen is nagy kedvvel futballozott, sokat volt játékban és ellentétben a brazil légióssal, még a támadásokat is rendkívül aktívan segítette.

Középpályán Guti, Raúl és Reyes alkot igencsak erős formációt. Előbbi stabil jó formáját ezúttal a Dinamo ellen némiképpen elhalványította a parádézó, két gólt szerző Raúl, illetve a Realba egyre jobban beilleszkedő, a pálya minden részén életveszélyes, lendületes Reyes.

A tavasszal még közutálatnak örvendő, ennek köszönhetően a nyáron majdnem távozó Ronaldo a közönség vastapsának kíséretében visszatért ugyan csereként a királyiak közé – ezt megelőzően áprilisban játszott klubcsapatában -, de a gólerős játékot mutató, a BL-ben is duplázó holland Ruud van Nistelrooyt nem tudja kiszorítani a kezdőből.

Marad a világbajnok brazil aranylabdás számára a kispad, miként Robinhónak és Beckhamnek is csak ott szorítanak helyet. Utóbbi kettőt immár teljes egészében a csereemberek közé sorolhatjuk.

Capellónak saját tapasztalata is lehet egy Real-Atlético rangadóról, bár elmondása szerint tíz évvel ezelőtt ezen a párosításon a bajnoki cím sorsa is kockán forgott, ellentétben most csak egy igen fontos összecsapás számukra a sok közül.

Az olasz szakember az Atléticót kimondottan jó csapatnak tartja, amelynek legfőbb előnye, hogy fiatal és lendületes játékosok alkotják. Ebből adódik félelmet nem ismerő, váratlan húzásokra képes kontrajátékuk, amelynek hatástalanítása, különösen a széleken, minden bizonnyal igencsak sok munkát ad majd játékosainak.

Capello csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek csapatától, de tudja: nehéz dolguk lesz, ha be akarják gyűjteni a három pontot.

És mit mondjon akkor a vendégeknek fenntartott kispadon helyet foglaló, edzői pályafutása első Real-Atlético bajnokijára készülő Javier Aguirre? Mindenesetre ő sem szenved krónikus önbizalom hiánytól: a mexikói tréner, kollégájához hasonlóan a három pont megszerzését tűzte ki célul csapata elé! Ugyanakkor nem felejtette el kihangsúlyozni azt sem: az igen hosszú bajnoki menetelésnek a hétvégi csak az egyik állomása lesz.

A szakember nem spórolt a dicsérő jelzőkkel, amikor az ellenfélre terelődött a szó, mint mondta: egyálalán nem osztja a Realt, Capellót és Raúlt kritizálók véleményét.

A madridi városi derbinek külön pikantériát kölcsönöz, hogy a két klub a nyáron összesen 116 millió eurót költött a játékoskereteik megerősítésére. Ebből a Diarra (Real), Agüero (Atlético) kettős 49 millióba került. Az Atlético 52 milliója nem sokkal marad el a Real 64 millió eurójától.

A királyiak jó formában lévő középpályása, Guti nem szimpla győzelmet vár csapatától, hanem azt is megjósolta: a 3-0-s Real-siker Van Nistelrooy, Raúl és Reyes találatainak köszönhetően jön majd össze.

A Real a bajnokságban még veretlen: egy hazai gólnélküli döntetlennel kezdtek a Villarreal ellen, aztán három győzelmet arattak zsinórban. Idegenben verték a Levantét 4-1-re, majd legutóbb a Betist 1-0-ra, a kettő között pedig a Real Sociedadot is begyűrték otthon Reyes és Beckham egy-egy találatával 2-0-ra.

Az Atlético a Racing idegenbeli 1-0-s legyőzésével kezdte a bajnoki idényt, majd otthon kikaptak 1-0-ra a Valenciától. Bilbaóban viszont 4-1-re verték a vendéglátó Athleticet, majd a Sevillát saját otthonukban 2-1-re.

Tavaly mindkétszer a Real nyerte a városi rangadót, az Atlético pályaválasztása mellett majd’ egy éve Ronaldo mesterhármasa döntött, míg a tavaszi Bernabeu-beli találkozón Baptista és Cassano találatára a vendégek közül csak Kezsman tudott válaszolni.

Érdekesség, még egy év sem telt el, a gólszerzők közül Baptista és Kezsman már nincs Spanyolországban – előbbi az Arsenal, utóbbi a Fenerbahce játékosa –, a sérülése után éppen csak visszatért Ronaldo és a megváltónak érkezett, de igazából csak a cserepadig jutó Cassano sem lehet ott a Real kezdőcsapatában.