Strandröpi ob: Hajósék Tatán is megállíthatatlanok voltak

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.06.20. 18:45
null
A férfiaknál Hajós Artúr és Stréli Bence, a nőknél Győri Panna és Szabó Adrienn nyerte a strandröplabda ob első fordulóját (Fotó: Szabó-Jilek Ádám)
A férfiaknál a címvédő Hajós Artúr és Stréli Bence, a nőknél viszont két "újonc" Győri Panna és Szabó Adrienn diadalmaskodott a strandröplabda országos bajnokság első, tatai fordulójában.

 

Már reggel 9 órakor is óriási hőség, több mint 30 fok volt a tatai Öreg-tó partján, de a korábbi négyszeres bajnok Szombathelyi Szandra, illetve tavaly két ob-fordulón is döntőt játszó párja, Villám Lilla viszonylag könnyen hozta a fináléba kerülést, a szombati meglepetéscsapat, a mindössze 17 éves Gubik Hanna és a korábbi ob-ezüstérmes Németh-Tóth Eszter ellen, a másik ágon viszont óriási csata alakult ki a bajnoki címvédő Vecsey Fanni, illetve az egy éve az Exatlonból megismert Szabó Dorottya, illetve Győri Panna és Szabó Adrienn között.

Az első játszmát előbbiek nyerték, a másodikat viszont az utóbbiak, mégpedig meglehetősen simán, és a lendület megmaradt a döntő játszmára is Győriéknek, akik aztán a délutáni döntőben is folytatták menetelésüket Szombathelyiék ellen, s mindketten első alkalommal nyertek ob-fordulót, míg Vecseyék aztán a bronzzal vigasztalódtak.

A férfiaknál viszont abszolút bejött a papírforma, hiszen az első helyen kiemelt és bajnoki címvédő Hajós Artúr és Stréli Bence szinte végig magabiztos játékkal meneteltek az aranyéremig, csak a szombati első meccsükön veszítettek egy játszmát. Sem az elődöntőben, sem a fináléban még csak megszorítani sem sikerült őket senkinek. Pedig Papp Mátyás és a 2015-ös bajnok Soós Izsák nagyon igyekezett, de Hajós kimagasló blokkja és ebben a szárazságban is vízfakasztó ütései ellen nem volt ellenszerük.

A harmadik helyért két Pénzügyőrős páros csapott össze, az egyik oldalon a 2019-bajnok duó egyik, a másikon pedig a másik tagja, Bán Viktor és Kiss Dániel, akik amúgy a teremben bajnok PSE-nek is tagjai voltak. Most utóbbi győzött Rása Alex-szel, míg Bánnak ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel Solti Péter oldalán.

MKB-PANNÓNIA STRANDRÖPLABDA OB, 1. FORDULÓ, TATA:
Férfiak. Elődöntő:
Hajós, Stréli–Kiss, Rása 2:0 (13, 19); Papp, Soós–Bán, Solti 2:1 (18, –18, 12).
A 3. helyért: Kiss, Rása–Bán, Solti 2:0 (18, 19).
Döntő:
Hajós, Stréli–Papp, Soós 2:0 (11, 15)
Végeredmény: 1. Hajós Artúr, Stréli Bence (SRSE), 2. Papp Mátyás, Soós Izsák (Ball SC), 3. Kiss Dániel, Rása Alex (Pénzügyőr), 4. Bán Viktor, Solti Péter (Pénzügyőr)

Nők. Elődöntő: Győri, Szabó A.–Szabó D., Vecsey 2:1 (–18, 16, 10); Szombathelyi, Villám–Gubik, Németh-Tóth 2:0 (15, 18).
A 3. helyért: Szabó D., Vecsey–Gubik, Németh-Tóth 2:0 (15, 17).
Döntő:
Győri, Szabó A.–Szombathelyi, Villám 2:0 (13, 19)
Végeredmény: 1. Győri Panna, Szabó Adrienn (Penta-KSE), 2. Szombathelyi Szandra, Villám Lilla (Vasas), 3. Szabó Dorottya (ÓSSC), Vecsey Fanni (Gödöllői RC), 4. Gubik Hanna (Vasas), Németh-Tóth Eszter (Ball SC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik