Röplabda: többé nem játszik a válogatottban Szakmáry Gréta

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 17:31
null
Visszavonul Szakmáry Gréta a nemzeti csapattól (Fotó: Török Attila)
Nem lép többé pályára a női röplabda-válogatottban Szakmáry Gréta – a játékos ezt maga jelentette be a szövetség közösségi csatornáin csütörtökön posztolt videóban.

Az olasz élvonalbeli Cuneo csapatánál profiskodó, négyszeres Európa-bajnoki résztvevő, 2015-ben Európa-liga-győztes, 126-szoros válogatott klasszis nem titkolta: nagyon nehéz volt meghoznia ezt a döntést.

A 31 éves ütőjátékos elmondta: rengeteg szép emléket gyűjtött a nemzeti csapatban, de úgy érzi, pályafutása a végéhez közelít, és klubszinten is maximum két évet tervez játszani. Ahhoz azonban, hogy ezt a legmagasabb színvonalon tehesse meg, szüksége van a nyári pihenésre.

Szakmáry a közmédiának arról is beszélt, hogy sok tehetséges játékosa van a magyar válogatottnak. Szerinte eljött az idő, hogy a tehetségek felnőjenek a feladathoz, s egyáltalán nem tartja „elveszettnek” a csapatot. Külön kiemelte a Potsdamban jó szezont produkáló Németh Anettet, illetve Kiss Grétát és Kump Alízt.

„Úgy vagyok vele, hogy eljött az ideje a generációváltásnak. Én voltam a legidősebb a válogatottban” – nyilatkozta Szakmáry, aki nagy megtiszteltetésként élte meg, hogy a nemzeti együttes csapatkapitánya lehetett. – „Nagyon szerettem betölteni ezt a pozíciót, nagyon szerettem a lányokkal együtt dolgozni, és a sikereket hajszolni.”

A kiváló röplabdázó azt is elárulta, hogy az egyik legkedvesebb és legjobb élménye a 2016-os Románia elleni Európa-bajnoki pótselejtező volt, melyen hátrányból fordított és aranyszettben nyert a csapat, az utolsó két pontot pedig ő szerezte. E mellett számos más komoly sikerre is szívesen emlékszik vissza.

Tizenkét év az nagyon hosszú idő és rengeteg sikerben volt részünk. Kezdhetjük azzal, hogy 2014-ben 28 év után jutottunk ki Európa-bajnokságra, a 16 csapatos Európa-bajnokságon 12. helyezést értünk el, már ott az nagyon nagy szó volt” – mondta Szakmáry, majd megemlítette többek között a 2015-ös Európa-liga sikert, a 2016-os román mérkőzést, a 2019-es hazai Eb-t és azt, hogy a 2021-es kontinensviadalon továbbjutott a válogatott a csoportjából és a világbajnok szerbekkel játszott jó meccset.

Szakmáry 2012 májusában Szlovákia ellen mutatkozott be a magyar válogatottban, az utolsó mérkőzését tavaly szeptemberben a portugálok elleni Eb-selejtezőn játszotta Békéscsabán. A tavalyi selejtezőkön főszerepet vállalt a nemzeti csapat újabb Eb-kvalifikációjában is.

A sportág és a nemzeti csapat iránt mutatott alázata, kiemelkedő játéka példaértékű lehet a jövő generációi számára is – fogalmaz a szövetség Fb-posztja.

Szakmáry Nyíregyházán kezdte a pályafutását, utána sorrendben Gödöllőn, Békéscsabán, a német Schwerinben és a török Aydinban szerepelt, majd következett a Cuneo.

A BÚCSÚ VIDEOÜZENETBEN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik