Röplabda: Pádár Krisztián marad a japán Toray Arrowsnál

Vágólapra másolva!
2021.06.30. 18:40
null
Pádár Krisztián (balra) szerződést hosszabbított Japánban (Fotó: Árvai Károly)
Pádár Krisztián a következő szezonban is Japánban, a Toray Arrows csapatában röplabdázik – írja az MTI.

 

A 24 éves feladóátló az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta: a klubnál minden adott a további fejlődéséhez, emiatt hosszabbította meg szerződését.

Megjegyezte, hogy bár az előző idényük nem úgy sikerült, ahogy eltervezték – hatodik helyen végeztek a tíz együttest felvonultató bajnokságban –, minden lehetőségük megvan arra, hogy harcban legyenek az aranyéremért.

Kiemelte, a távol-keleti bajnokságok sajátossága, hogy a támadások nagy része a csapatok egy-egy idegenlégiósára van kihegyezve, emiatt nagy teher alatt kell játszania, ez azonban a fejlődését szolgálja.

Pádár korábban az orosz a Fakel Novi Urengoj, a dél-koreai Hyundai Capital Skywalkers és Woori Card Wibee, a kínai Shanghai Golden Age, a libanoni Tannourine, valamint a belga Noliko Maaseik együttesét erősítette légiósként, Magyarországon a Kecskemétben és a Dunaferrben játszott.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik