Röplabda: biztos kaposvári sikerrel kezdődött a női playoff

Vágólapra másolva!
2021.02.17. 20:19
Az Diamant és az MTK összecsapásával megkezdődött a női röplabda Extraliga rájátszása. A két csapat néhány hete az alapszakaszban játszott emlékezetes, ötszettes mérkőzést, ám a vendégek nem tudták megismételni az akkor nyújtott teljesítményüket, így a második szettet leszámítva – ekkor csak szoros játszma után nyertek a hazaiak – a kaposváriak magabiztosan játszva, könnyedén nyertek és szereztek vezetést a negyeddöntőben.

Női Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés
1. MCM-Diamant Kaposvár – MTK Budapest 3:0 (8, 23, 15)
Kaposvár. V: Árpás, Tillmann.
DIAMANT: Bodovics 4, Helics 7, Szűcs K. 16, Kharchenko 14, Király-Tálas 5, Kliszura 12. Csere: Szpin (liberó), Kump 1, Szedmák 2. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
MTK: Godó 6, Kilyénfalvi 3, Durst 1, Szerencsés-Miklai 6, Papp 6, Vezsenyi 9. Csere: Szalai (liberók), Berkó L., Lesi. Vezetőedző: Leiszt Máté.
MESTERMÉRLEG
Szasa Nedeljkovics:
– Mai mérkőzésen a csapat megmutatta, hogy milyen energiával kell kezdeni a rájátszást, ennek eredményeképpen sikerült végig uralnunk a játékot. Fontos volt, hogy jól kezdjük a 3 győzelemig tartó párharcot és bízunk benne, hogy a következő mérkőzéseken is hasonló teljesítményt tudunk nyújtani. A soron következő meccs egészen más lesz, hiszen a Challenge Kupában elődöntőt játszunk Romániában. Hosszú utazással egy teljesen más légkörben kell majd magas színvonalon teljesítenünk. Ilyen lehetőség nem mindennap adatik meg egy csapat számára, így a lehető legtöbbet tesszük bele a felkészülésünkbe, és igyekszünk kihasználni a lehetőségeinket.
Leiszt Máté: – Gratulálok a Kaposvárnak, a mai meccsen a játék minden elemében fölénk nőttek! Nagyon bizonytalanul játszottunk, és ez ma sokba került. Egyedül a második szettben nyújtottunk olyan teljesítményt, mint amit elvárnék, de a hajrában itt is megremegett a kezünk.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0 a Kaposvár javára.Női Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0 a Kaposvár javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik