Röplabda: hat magyar nemzetközi kupainduló lesz az új idényben

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 12:01
Címkék
A Magyar Röplabdaszövetség honlapjának csütörtöki tájékoztatása alapján összesen kilenc együttes (öt női és négy férfi) képviselhette volna az országot a nemzetközi színtéren, közülük azonban csak hatan vállalták az indulást – számolt be róla az MTI.

A női Bajnokok Ligája főtábláján ott lesz a bajnoki és Magyar Kupa-aranyérmes Fatum Nyíregyháza, míg a CEV-kupában az ezüstérmes Linamar-BRSE és a bronzérmes Vasas Óbuda érdekelt. Az Extraligában negyedik, a sorozat előző idényében elődöntős 1. MCM-Diamant Kaposvár ismét a Challenge-kupában szerepel, az 5. helyezett UTE azonban nem vállalta az indulást a harmadik számú kupaküzdelemben.

A férfiaknál a bajnok és kupagyőztes Pénzügyőr sem a BL-ben, sem a CEV-kupában nem indul, a Challenge-kupában azonban igen. Az ezüstérmes Fino Kaposvár és a harmadik MAFC-BME ugyanakkor erről a lehetőségről is lemondott, helyettük a negyedik Vegyész RC Kazincbarcika lesz még érdekelt a harmadik számú sorozatban.

A CEV- és a Challenge-kupa sorsolása június 25-én lesz Luxemburgban, a Bajnokok Ligája főtáblájának csoportbeosztására pedig az Európai Röplabda Gála keretében, október 1-jén Ljubljanában derül fény.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik