Röplabda: a Savaria Kupa után jelöli ki keretét a női válogatott kapitánya

Vágólapra másolva!
2021.08.03. 11:29
null
Jakub Gluszak (középen) szerint keretben lévő 15 játékos mindegyike megérdemelné, hogy utazhasson az Eb-re (Fotó: Földi Imre)
A csütörtöktől szombatig tartó Savaria Kupa után jelöli ki az Európa-bajnokságra utazó keretét Jakub Gluszak, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón a szakember elmondta, örül, hogy a felkészülés utolsó, szombathelyi állomásán erős európai csapatokkal szemben mérhetik fel, hol tartanak.

„Ezeken a mérkőzéseken jön majd ki igazán, mi az, amiben javulnunk kell a kontinenstornáig hátra lévő másfél hétben" – fogalmazott Jakub Gluszak.

A lengyel szakember kiemelte, az elmúlt egy hónapban elvégzett munka alapján a jelenleg a keretben lévő 15 játékos mindegyike megérdemelné, hogy utazhasson az Eb-re, így nagyon nehéz döntést kell majd meghoznia a szakmai stábnak a Savaria Kupa után.

Sarlós Márton csapatvezető megjegyezte, az edzőtábor első három hetében a fizikai felkészítésen volt a hangsúly, azóta a finomhangolás és a taktikai felkészítés jegyében telnek a napok.

„Nagyon örülünk, hogy ismét megrendezik a Savaria Kupát, amely a magyar röplabdázás egyik legnagyobb tradícióval rendelkező eseménye" – mondta Sarlós.

Kalmár Attila, a viadalt rendező Pannonsport Szervező és Marketing Kft. ügyvezetője felelevenítette, az esemény hosszú múltra tekinthet vissza, ugyanis az idei már a 39. Savaria Kupa lesz.

„Kezdetben hírverő torna volt, amelyen a többi között a kubaiak és a kínaiak is szerepeltek, az elmúlt időszakban viszont átalakult a verseny, amely a női válogatott mindenkori felkészülését és aktuális céljait szolgálja"– fogalmazott Kalmár.

Hozzátette, a mostani viadalt hosszú szervezőmunka előzte meg, mivel eredetileg még tavaly tavasszal rendezték volna meg, majd a pandémia miatt előbb januárra, később májusra halasztották, és végül most tudták tető alá hozni az eseményt.

A magyar válogatott sorrendben az egyaránt Eb-résztvevő azeri, cseh és holland válogatottal találkozik, Jakub Gluszak együttesének mérkőzései 19.30 órakor kezdődnek. A belépés védettségi igazolvány felmutatásával lehetséges, a belépők 1000 forintba kerülnek.

Az augusztus 18-án rajtoló, szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű Európa-bajnokságon a magyarok augusztus 20-án a szlovákok ellen kezdik meg szereplésüket Zárában (Zadar). Ezt követően sorrendben az Eb-újonc svájciakkal, az olimpiáról érkező olaszokkal, majd egy szünnap után a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkoznak.

Az Eb szeptember 4-ig tart, a hatcsapatos csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik