Női röplabda MK: az Újpest kiejtette a Békéscsabát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 20:19
Az előző négy kiírásban döntős Békéscsabai RSE a negyeddöntőben búcsúzott a női röplabda Magyar Kupától.

A viharsarkiak – akik 2016-ban és 2017-ben arany, tavaly és idén ezüstérmesek voltak a sorozatban – a két hete Újpesten elszenvedett 3:1-es vereség után saját közönségük előtt 3:2-re nyertek ugyan a visszavágón, de a fővárosi csapat az első két szett megnyerésével biztosította elődöntős helyét.

Ott lesz a négy között a címvédő Fatum Nyíregyháza is: a nyírségiek kedden hatalmas csatában, aranyszettet hozó mérkőzésen búcsúztatták az Extraligában listavezető Kaposvárt. Hazai vereségük után a somogyiak 3:1-re megnyerték ugyan az idegenbeli visszavágót, de a sorsdöntő szettet 15–8-ra elveszítették.

A bajnoki címvédő Vasas az MTK Budapest elleni kettős győzelemmel került a négy közé. A negyedik csapat kilétére kedden derül majd fény: a Jászberény 3:0-s előnyből várhatja az NB I-es Balatonfüred elleni visszavágót.

Az elődöntőben a Vasas az UTE-val, a Nyíregyháza pedig a Jászberény–Balatonfüred párharc továbbjutójával találkozik januárban.

NŐI RÖPLABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Békéscsabai Röplabda SE–Újpesti TE 3:2
Továbbjutott: az Újpest, 5:4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik