Női röplabda: menesztették a Szent Benedek RA vezetőedzőjét

Vágólapra másolva!
2023.01.06. 17:34
null
Dejan Desnica távozik Balatonfüredről (Fotó: Árvai Károly)
Menesztette Dejan Desnicát a női röplabda Extraligában szereplő Szent Benedek RA.

 

A balatonfüredi klub pénteken honlapján jelentette be, hogy „az elmúlt időszakra való tekintettel, azt körültekintéssel megvizsgálva” – felbontotta a szerb vezetőedző kontraktusát, utódját pedig hamarosan bemutatják.

Desnica 2021. júniusában vette át a csapat kispadját. A Szent Benedek RA az elmúlt idény ezüstérmeseként decemberben már a negyeddöntőben búcsúzott a Magyar Kupából, a második számú európai sorozatnak számító CEV Kupában ugyanakkor – nemzetközi kupaújoncként – nyolcaddöntőbe jutott. Az Extraligában négy nyert és három elvesztett találkozóval a harmadik helyen áll az együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik