Női röplabda KeL: vereséggel zárta az alapszakaszt a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 20:14
null
Sorozatban második vereségét szenvedte el a Békéscsaba (Fotó: brse.hu)
Az elődöntős Békéscsaba vereséggel zárta az alapszakaszt a női röplabda Közép-európai Ligában, mivel csütörtökön három játszmában alulmaradt a Nova KBM Branik Maribor otthonában.

A Békéscsaba négy mérkőzését követően veretlen volt a sorozatban, és így már biztos elődöntős résztvevőként szenvedte el első vereségét szerdán, amikor szintén Mariborban 3:1-re kikapott az ugyancsak szlovén OK Calcit Kamniktól.

A sorozat eredményközlő oldala alapján a csabaiak csütörtökön az első szettben nem bizonyultak méltó partnernek, utána viszont kiegyenlítetté vált a küzdelem, de a vendégeknek a második felvonásban sem sikerült szépíteniük. A harmadik szett ismét egyoldalú játékot hozott.

A Branik Maribor rosszul, három vereséggel indította szereplését a Közép-európai Ligában, majd három győzelemmel zárt.

A címvédő Vasas Óbuda ebben az idényben nem indult a sorozatban, melynek fináléját március közepén rendezik.

NŐI RÖPLABDA, KÖZÉP-EURÓPAI LIGA
Nova KBM Branik Maribor (szlovén)–Swietelsky-Békéscsaba 3:0
(13, 20, 17)
Maribor, 60 néző. V: Rajkovic, Brlas.
BRANIK: Lorber Fijok 14, Stampar 7, Mlakar 17, Lekse 7, Milosic 6, Pogacar 3. Csere: Cikac (liberó), Ramic 7, Farkas. Vezetőedző: Bruno Najdic.
BÉKÉSCSABA: Glemboczki 11, Mosher 9, Sinka 3, Tuska 5, Szatmári 1, Olijnyik 1. Csere: Kertész (liberó). Vezetőedző: Tóth Gábor.
MESTERMÉRLEG
Bruno Najdic:
– Tudjuk, hogy nem a legerősebb összeállításában játszott a Békéscsaba, de mi csak azzal foglalkoztunk, hogy nyerjünk. Remélem, ezzel megcsípünk egy helyet a legjobb négyben. Nem vagyok elégedett, örültem volna, ha a BRSE első csapata ellen játszhatunk, de tudjuk, hogy most nagyon sűrű a programjuk, megértem a döntésüket.
Tóth Gábor: – A rotáció szempontjából fontos volt, hogy ma pihenjenek a kezdők, éppen ezért az utánpótlásból szerepeltettünk játékosokat ezen a találkozón. Nem vallottak szégyent, de ez még természetesen nem az ő szintjük. Lia Mosher és Glemboczki Zóra is jól játszott, amire a későbbiekben tudunk építkezni, hiszen kell, hogy ők is megkapják a megfelelő meccsterhelést és így frissen tudunk nekivágni a nagyon fontos Balatonfüred elleni találkozónak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik