Női röplabda Extraliga: edzőváltás Balatonfüreden

Vágólapra másolva!
2021.02.12. 17:43
null
Kormos Mihály (Fotó: Imre György, 2018)
Milodanovic Andrea helyett péntektől Kormos Mihály irányítja a női röplabda Extraligában szereplő Szent Benedek RA csapatát – írja az MTI.

 

A balatonfüredi klub közleményében Komáromi Móric elnök úgy fogalmazott, az utóbbi hetek eredménytelensége miatt mentették fel a munkavégzés alól a szabadkai születésű edzőt, akinek nagyon sokat köszönhetnek, és akivel nagyon hosszú, eredményes utat tettek meg az elmúlt években.

A klubelnök hozzátette, hosszú távú céljaik vannak, de ahhoz, hogy ezeket megvalósítsák, rövid távon is eredményesnek kell lenniük, és az elmúlt hetek azt mutatják, hogy ehhez változtatásra van szükség.

Milodanovic 2017-ben érkezett az akkor NB II-es balatonfüredi együtteshez, amelyet három év alatt juttatott fel a legmagasabb osztályba.

A felnőtt csapatot a mostani idény végéig a klub utánpótlás szakmai igazgatója, Kormos Mihály irányítja, a másodedző Mészáros Péter marad. Kormos vezetőedzőként három bajnoki címet nyert a Békéscsaba felnőtt csapatával, és dolgozott a korosztályos válogatottak mellett is.

A Szent Benedek RA 13 mérkőzés után a hetedik helyen áll a nyolccsapatos Extraligában.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik