Női röplabda El: a horvátok elleni vereséggel zártak a magyarok

MTI (Közzétette: D. Á.)MTI (Közzétette: D. Á.)
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 18:57
A magyar női röplabda-válogatott pénteken 3:0-ra kikapott Prágában a horvát csapattól az Európa-liga arany divíziójának 6., utolsó fordulójában. Az már korábban eldőlt, hogy nemzeti csapatunk nem jut be a négyes döntőbe.

A magyarok az első csoportkörben, ugyancsak a cseh fővárosban 3:2-re nyertek a horvátok ellen, a fehéroroszoktól 3:1-re, a csehektől 3:0-ra kaptak ki. Ezt követően szerdán a csehekkel szemben maradtak alul 3:0-val, majd ugyanilyen arányban legyőzték a fehéroroszokat.

Jakub Gluszak együttesének kezdőjébe az előző naphoz képest Szűcs Kinga került be.

Az első játszma kiegyenlített, de hullámzó játékot hozott: mindkét csapatnak több olyan periódusa is volt, amikor egymás után három-négy pontot is szerezni tudott. A magyarok 21:20-nál még vezettek, de ezt követően már csak a horvátok voltak eredményesek, így előnybe kerültek.

A második szettet gyengén kezdte a magyar csapat, 12 horvát pontra mindössze eggyel tudott válaszolni, és bár a játékrész derekára visszazárkózott (9:14), a folytatás megint a rivális szája íze szerint alakult.

A harmadik felvonás hozta a legnagyobb küzdelmet, a magyarok a szett derekán hatékony támadójátékuknak köszönhetően három ponttal elhúztak, de a horvátok a hajrára utolérték őket. Az utolsó labdamenetek ezúttal is a riválisnak kedveztek, akik így három szettben lezárták a 80 perces összecsapást.

A találkozó legeredményesebb játékosa a horvát Samanta Fabris volt 15 ponttal, a magyaroknál Pekárik Eszter és Török Kata egyaránt kilencig jutott.

A csoportokból az első helyezett – ebből a négyesből a cseh válogatott – jut biztosan a június 19-20-i, bulgáriai négyes döntőbe. Amennyiben a torna házigazdája az első helyen zár kvartettjében, úgy a három csoport legjobb második helyezettje is kvalifikál a végjátékra.

A mieinkre most egy hónapos pihenő vár, a nemzeti válogatott július 4-én kezdi meg a felkészülést az augusztus 18-án rajtoló Európa-bajnokságra. A csapat a zadari (zárai) csoportban a házigazda horvátok mellett az olaszokkal, a fehéroroszokkal, a szlovákokkal és a svájciakkal találkozik.

RÖPLABDA
Európa-liga, arany divízió, 6. (utolsó) forduló
C-csoport, Prága
Horvátország–Magyarország 3:0
(21, 16, 23)
A legjobb pontszerzők: Fabris 15, Ikic 14, Milos 11, illetve Török 9, Pekárik 9
Később
Fehéroroszország–Csehország 3:2
(22, 18, -20, -21, 8)

A csoport végeredménye: 1. Csehország 14 pont, 2. Horvátország 11, 3. Fehéroroszország 6, 4. Magyarország 5

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik