Női röpi Eb-sel.: A győzelem igazi csapatmunka volt – Szakmáry

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 11:59
null
Szakmáry Gréta szerint a győzelem igazi csapatmunka volt (Fotó: Török Attila, archív)
Szakmáry Gréta szerint a visszafogott kezdés sem jelentett számukra problémát vasárnap, így a magyar női röplabda-válogatott Dánia legyőzésével három sikerrel zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozat első tornáját, és nagyon közel került ahhoz, hogy sorozatban negyedszer is kijusson a kontinenstornára – írja az MTI.

 

A nemzeti együttes pénteken Izrael, szombaton pedig a tornán házigazda franciák ellen nyert. A válogatott kulcsemberének számító Szakmáry a közmédiának elmondta: vasárnap ugyanolyan motivációval álltak a mérkőzéshez, mint az előző két napon.

„Nagyon örülök annak, hogy mindenki pályára tudott lépni, a győzelem igazi csapatmunka volt. Az elején kicsit fáradtabban kezdtünk, némi koncentrációs hiány is fellépett, de utána nagyon szépen visszahoztuk, és ezzel a jó meccsel, valamint győzelemmel zártuk a hetet” – nyilatkozta.

A péntektől vasárnapig a Ludovika Arénában sorra kerülő második körben a magyar válogatott már az első – Izrael elleni – mérkőzés megnyerésével biztosítaná Eb-szereplését. A csoportból az első kettő jut ki az augusztus 18-án kezdődő szerb, horvát, román, bolgár közös rendezésű kontinensviadalra.

Szakmáry a következő idényben a török bajnokságban legutóbb hetedik Aydin Büyüksehir Belediyespor együttesében szerepel. A 29 éves ütőjátékos klubváltásával kapcsolatban kiemelte: nehéz volt négy év után elhagynia a német Schwerint, amit szinte már második otthonának érzett.

„Hosszú idő volt, nagyon sokat tanultam, fejlődtem, rengeteg új barátságot kötöttem. Tényleg minden adott volt, de ebben az idényben végig azt éreztem, eljött az ideje a váltásnak, hogy szintet lépjek” – mondta. Hozzátette: nagyon jó ajánlatokat kapott, ami megnehezítette számára a választást, de úgy érzi, sikerült meghoznia a tökéletes döntést.

„Európát tekintve a török bajnokság az egyik legerősebb. A tizennégy csapatos bajnokságban az a klub, amely a legjobb nyolc között van, európai mércével mérve már nagyon erősnek számít” – nyilatkozta. A célokat tekintve elárulta: a bajnokságban a negyedik-ötödik helyet tűzték ki, illetve a nemzetközi kupaporondon is szeretnének jól szerepelni.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik