Női röplabda CEV-kupa: a Vasas és a Békéscsaba egyaránt búcsúzott

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 21:00
null
A Vasas két vereséggel búcsúzott a CEV-kupa küzdelmeitől (Fotó: Dömötör Csaba)
A Vasas 3:0-ra kikapott a román Alba Blajtól Nagyszebenben, míg a Békéscsaba házigazdaként 3:1-re kikapott a lengyel LKS Lództól a női röplabda CEV-kupa 1.  fordulójának szerdai visszavágóján, ezzel  mindkét magyar csapat búcsúzott a sorozattól ˜– közölte az MTI.

 

ALBA BLAJ–VASAS ÓBUDA 3:0

Az egy héttel ezelőtti első mérkőzésen Budapesten 3:1-re győzött a romániai együttes, amely így két győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe.

A magyar bajnoki bronzérmes együttesből sérülés miatt a válogatott liberó Juhár Dalma, valamint az amerikai Alexandra Malloy is hiányzott, míg az ugyancsak magyar válogatott Takács Doroti ezúttal nem ütőként, hanem liberóként játszott.

A román ezüstérmes Alba Blaj az első szett elején sokat rontott, így a jól nyitó és blokkoló Vasas 13:9-re vezetett. A házigazda ezt követően összeszedte magát, pontosabb támadásbefejezéseinek, valamint a budapestiek ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően fordított és megszerezte a vezetést.

A második játszma hasonló forgatókönyv szerint alakult: az első felében a magyar csapat jól tartotta magát és többször vezetett, a játékrész második felére fordulva azonban a szerb, bolgár, görög és orosz légióst is foglalkoztató balázsfalviak átvették az irányítást és több ponttal megléptek. Mivel a Vasas a cserék ellenére nem tudott újítani, a román együttes ezt a szettet is megnyerte, ezzel továbbjutott.

A harmadik felvonásra a Vasas görög vezetőedzője, Jannisz Atanaszopulosz több fiatal játékosának is lehetőséget adott, és bár a játszma elején együttese jól tartotta magát, a román csapat – amelyben sokáig a kezdőcsapat tagjai voltak a pályán – folyamatosan növelte előnyét. A Vasas a hajrában több mérkőzéslabdát is hárított, de az Alba Blaj megnyerte a 80 perces összecsapást.

BÉKÉSCSABA–LKS LÓDZ 1:3

Az első szettet hatalmas lendülettel kezdte a BRSE, és amellett, hogy nagyszerű hatékonysággal támadott, kiválóan megszűrte a rivális akcióit. A hazaiak a szerb Marta Drpa és Szara Kliszura vezérletével végig magabiztosan teljesítve, nagy különbségű sikerrel kerültek előnybe.

A második szettre rendezte sorait a vendégcsapat, amely vasárnap még városi rangadót vívott. Lelkes, százfős szurkolótábora biztatása közepette egyre jobban teljesített a Lódz, amelyben az első meccsen is jól játszó amerikai Veronica Jones-Perry mellett a brazil Ivna Marra Colombo is ponterős volt. A BRSE 16:20-ról a hajrára egyenlített, majd fordított is (22:21), de a végjátékot a vendégek bírták jobban, akik így egy játszmára kerültek a továbbjutástól.

A harmadik felvonás elején mindent egy lapra feltéve rohamozott a Békéscsaba, de jobbára így is a lengyelek vezettek, igaz, komolyabb előnyt először 17:13-nál tudtak kiépíteni. A viharsarkiak innen még Drpa vezérletével egy pontra visszazárkóztak, de a lengyeleknél a csereként beállt Weronika Sobiczewska remekül teljesített, a végjátékban az ő pontjaival megnyugtatóvá tette a különbséget a Lódz, és újabb részsikerével továbbjutott. A vendégszurkolók ezt konfettiesővel jutalmazták.

A negyedik etapban több kezdőjátékosát is a kispadra ültette a vendégeket edző Michal Masek, azonban együttese így is az első labdamenettől fogva előnyből játszhatott. Ugyan a BRSE tapadt ellenfelére, 5:5 után legközelebb 24:24-nél volt egyenlő úgy, hogy a hazaiak addig két mérkőzéslabdát is hárítottak. A viharsarkiaknál Drpa mellett – nem kis meglepetésre – az orosz feladó Anasztaszija Kornyijenko termelte a pontokat, a pontatlanabbul támadó hazaiakat ászaik és jó blokkjaik tartották meccsben. Az egyenlő állást követően Tóth Gábor tanítványai még két meccslabdát hárítottak, a harmadikkal azonban a Lódz lezárta a csaknem kétórás összecsapást.

A találkozó legeredményesebb játékosa Drpa volt 21 ponttal, a vendégeknél Colombo 15-ig jutott.

NŐI CEV-KUPA
1. forduló (a 16 közé jutásért), visszavágó

CSM Volei Alba Blaj (romániai)–Vasas Óbuda 3:0
(19, 18, 21)
Nagyszeben. Vezette: Jordanov (bolgár), Balandzsics (szerb)
CSM VOLEI ALBA BLAJ: Ninkovic 5, Mirkovic 3, Strantzali 12, Kocic 11, Russu 11, Dimitrova 11. Csere: Ivkovic, Ispas (liberók), Miclaus 2, Axinte, Artin 1, Roman 1, Cirkovic. Vezetőedző: Stevan Ljubicic
VASAS: Kalicanin 6, Vezsenyi 2, Bojko 8, Abdulazimova 5, Király-Tálas 1, Zernovic 7. Csere: Takács D., Stankovics (liberók), Fábián, Török 5, Kump 1, Papp 3. Vezetőedző: Giannisz Atanaszopulosz

Továbbjutott az Alba Blaj két győzelemmel.

Swietelsky-Békéscsaba–LKS Commercecon Lódz 1:3 (16, –23, –18, –27)
Békéscsaba, 981
néző. Vezette: Herbots (belga), Gargasas (litván)
BRSE: Karhu 10, Zólyomi 3, Drpa 21, Kliszura 9, Strunjak 10, Kornyijenko 11. Csere: Molcsányi (liberó), Glemboczki 3, Najdic 1. Vezetőedző: Tóth Gábor
LODZ: Ratzke 3, Jones-Perry 12, Alagierska 12, Sobiczewska 5, Grajber 8, Witkowska 7. Csere: Strasz (liberó), Marra Colombo 15, Jukoski 2, Pacak 6, Piasecka 8. Vezetőedző: Michal Masek

Továbbjutott az LKS Lódz két győzelemmel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik