Női röpi: bemutatjuk a magyar–portugál mérkőzés helyszínét

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 19:31
null
Szeptember 10-én a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban Portugália ellen zárja a női röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőt (Fotó: hunvolley.hu)<br />
Szeptember 10-én Portugália ellen a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban játssza utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét női röplabda-válogatottunk. Bár korábban már pályára lépett itt női nemzeti csapatunk, ilyen rangos válogatott röplabdamérkőzést még nem játszottak a békési megyeszékhelyen.

 

Bár a leglelkesebb röplabda rajongóknak aligha kell, az alábbi összeállításunkban igyekszünk bemutatni a záró találkozó helyszínét.

A nagyjából hatvanezer lakosú békési megyeszékhelyen a '80-as évek közepén kezdték el felépíteni a sportcsarnokát, amelyet aztán 1988. március 19-én adtak át. A csehszlovák építőmérnökök által a római Colosseum mintájára tervezett 2300 fő befogadására alkalmas létesítményt – amelyet átadása óta többször is felújítottak, legutóbb 2020-ban – eleinte elsősorban a kézilabdázók használták, s a 2004-es női Európa-bajnokságon is rendeztek itt jó néhány mérkőzést. De vívó- és táncversenyeknek, kispályás focinak, különböző küzdősportoknak, gáláknak, expóknak, motokrosszversenyeknek is helyszínt ad, és itt tartják a már nemzetközi hírű Csabai kolbászfesztivált is.

A 2000-es évek közepétől aztán a röplabda is bejelentkezett, amely azóta már a város legeredményesebb csapatsportágává nőtte ki magát. Jelentős röplabdás eseményeknek is volt már helyszíne a csarnok, így például a 2014-es Magyar Kupa-döntő, a 2018-as MEVZA-kupa négyes finálé, a 2019-es CEV-kupa-elődöntő, illetve jó néhány felnőtt- és korosztályos bajnoki döntőnek is adott már helyszínt. A találkozók rendre remek hangulatban és telt ház előtt zajlottak, ami gyakorlatilag most is garantálva van.

Talán már kevesen emlékeznek rá, de női válogatottunk is lépett már pályára Békéscsabán: a mieink itt kezdték meg a 2015-ös Európa-liga-menetelésüket a Grúzia elleni páros mérkőzéssel. Ez volt az a sorozat, amelynek végén a mieink emelhették magasba a trófeát.

A NŐI VÁLOGATOTT EB-SELEJTEZŐI
Portugália–Magyarország 0:3
Magyarország–Ukrajna 2:3
Magyarország–Ciprus 3:0
Szeptember 3., szombat, 19.00: Ciprus–Magyarország (Nicosia)
Szeptember 7., szerda, 18.00: Ukrajna–Magyarország (Kutna Horá – Csehország)
Szeptember 10., szombat, 19.00: Magyarország–Portugália (Békéscsaba)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik