Női röpi: Megtaláltam a számításaimat, felvettem a ritmust – Szakmáry Gréta

Vágólapra másolva!
2023.01.19. 19:14
null
(Fotó: Getty Images)
A Cuneo női röplabdacsapatának magyar válogatott ütője, Szakmáry Gréta megtalálta számításait a világ egyik legerősebb bajnokságának számító olasz élvonalban.

A 31 éves játékos a közmédiának elmondta, nagyon jól érzi magát Olaszországban, a várost és a csapatot is szereti, és bár még nem tud semmi konkrétummal szolgálni a jövőjével kapcsolatban, nem tartja kizártnak, hogy a következő szezonban is a Serie A-ban röplabdázzon.

„Az eleje nehéz volt, mert a férficsapatoktól érkezett vezetőedzőnk nagy hangsúlyt fektet a fizikális felkészülésre. Nekem már volt ilyenben részem, így hamarabb hozzászoktam, de az idény első meccse előtt volt egy deréksérülésem, ami miatt három találkozót ki kellett hagynom. Szerencsére ez már teljesen a múlté” – emlékezett vissza a kezdetekre Szakmáry.

A nyíregyházi nevelésű röplabdázó kiemelte, hogy korábbi külföldi állomáshelyeihez – Németországhoz és Törökországhoz – képest valamivel lassabb, de sokkal fizikálisabb a csapata játéka, így nagyon jól jön számára az elmúlt húsz év tapasztalata.

„Jól érzem magam, tetszik az olasz stílus, örülök, hogy sikerült felvennem a ritmust. Megtaláltam a számításaimat, és bízom abban, hogy az idény második felében sikerül kiegyensúlyozottabban játszanunk, és megszerezzük legalább a hetedik helyet, ami az előző idényben összejött a Cuneónak” – tekintett előre a válogatott ütője, akinek együttese 15 forduló után tizedik az olasz első osztályban.

A sorozatban ötödik Európa-bajnokságára készülő nemzeti csapattal kapcsolatban kiemelte: „nem álltak sorban, amikor a szerencsét osztották” a sorsolásnál, ugyanis nehéz csoportba került a válogatott az Eb-n.

„A szerbek, a belgák és a lengyelek ellen tét nélkül kell pályára lépni, ezek a mérkőzések remek tapasztalatszerzési lehetőségek lesznek a fiataloknak. Nagyon szeretnénk továbbjutni, de nagyon erős a csoportunk” – mondta Szakmáry. A magyarok még az ukránokkal és a szlovénekkel szerepelnek azonos hatosban, a nyolcaddöntős szerepléshez a legjobb négyben kellene végezni.

„Sok változás volt a válogatottnál az elmúlt években, azok közül az idősebb játékosok közül, akikkel együtt nőttem fel, sokan már nem tagjai a csapatnak. Be kell építeni a fiatalokat, ezért is nagyon fontos lesz a kontinenstorna előtt alapozás” – nyilatkozta Szakmáry.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik