Női röpi Közép-európai Liga: ötszettes Vasas-vereség

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 21:35
A Vasas 3:2-re kikapott vendégétől, a Mladost Zagrebtől a női röplabda Közép-európai Liga alapszakaszának szerdai játéknapján – írja az MTI.

A már biztosan négyes döntős magyar együttes nem teljes kerettel szerepelt, ugyanis betegség miatt több játékosa hiányzott. A Vasas ennek ellenére az első szettben 19:10-ig nagyszerűen röplabdázott, agresszív nyitásainak és blokkmunkájának nehezen találta ellenszerét a rivális. Ezt követően a hazaiak játéka visszaesett, a vendégek 23-nál utolérték ellenfelüket, fordítani azonban nem tudtak.

A második játszmára a hazaiak játéka nem javult fel újra, a vendégeké viszont igen, így elsősorban a 20 éves átló, Mika Grbavica pontjainak köszönhetően egyenlítettek. A harmadik etap sokáig szorosan alakult, de a Mladost a hajrában a horvát válogatott center, Martina Samadan remek játékának köszönhetően ellépett és megfordította az állást.

A hazaiak ezt követően több helyen is változtattak a felállásukon, ami bevált: a csereként beállt játékosok új színt hoztak a mérkőzésbe, ponterősen röplabdáztak, a Vasas pedig a szervarontások ellenére is egyenlített, ezzel biztossá tette, hogy egy pontot mindenképp otthon tart.

A rövidített szett fordulatos küzdelmet hozott, amelyből – bár a Vasas 12:9-re is vezetett – a Mladost jött ki jobban, így két ponttal távozott Budapestről.

A fővárosiak 6/2-es győzelmi mutatóval, 19 ponttal a tabella második helyén állnak, legközelebb jövő szerdán a listavezető szlovén Calcit Kamnik otthonában az alapszakasz-elsőségért lépnek pályára.

RÖPLABDA
KÖZÉP-EURÓPAI LIGA

Vasas Óbuda–HAOK Mladost Zagreb (horvát) 2:3 (23, –22, –19, 20, –13)
Budapest, Folyondár utca, 80 néző. V: Niklová, Höger.
VASAS: Bojko 14, Papp 2, Bannister 8, Takács D. 12, Abdulazimova 21, Fábián 2. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi 11, Kump 3, Jámbor 1. Vezetőedző: Giannisz Atanaszopulosz.
MLADOST: Grbavica 27, Tomic 6, Samadan 22, Peric 3, Markovic 20, Popic 3. Csere: Smoljan (liberó), Freund 2. Vezetőedző: Leonard Baric.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik