Női röpi Európa-liga: a mieink több kulcsembert nélkülöznek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.05.22. 16:57
null
Németh Anett (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás – 2019)
Több kulcsembere nélkül szerepel jövő péntektől a magyar női röplabda-válogatott az Európa-liga arany divíziójában – írja az MTI.

 

A hazai szövetség honlapja szerint Jakub Gluszak, a nemzeti csapat lengyel szövetségi kapitánya a sikeres Európa-bajnoki selejtező után a meghatározó játékosok közül pihenőt adott a feladó Király-Tálas Zsuzsannának, a csapatkapitány Szakmáry Grétának, valamint Pallag Ágnesnek is, míg a center Kump Alíz a tanulmányai miatt kért felmentést.

Pótlásukra Bleicher Réka, Pekárik Eszter, Petrenkó Brigitta és Takács Doroti érkezett, illetve ott lesz a csapatban a novemberi súlyos térdsérülése után lábadozó Németh Anett is.

A magyarok az El-ben jövő péntektől vasárnapig Prágában, egy héttel később Minszkben szerepelnek, és a két házigazda mellett a horvátokkal találkoznak.

A csoportriválisok közül a magyar csapat a horvátokkal és a fehéroroszokkal az augusztus 18-án kezdődő Európa-bajnokságon is azonos csoportban szerepel.

A magyar női válogatott Európa-liga-kerete
Centerek

Bodovics Hanna (1. MCM-Diamant Kaposvár), Gyimes Zsófia (Bordeaux, francia), Papp Orsolya (MTK Budapest), Pekárik Eszter (Swietelsky-BRSE)
Liberók
Juhár Dalma (Vasas Óbuda), Tóth Fruzsina (Fatum Nyíregyháza)
Feladók
Bleicher Réka (Alba Blaj, román), Bagyinka Fanni (UTE), Petrenkó Brigitta (Coastas Carolina, amerikai)
Ütők
Kiss Gréta (Vasas Óbuda), Szűcs Kinga (1. MCM-Diamant Kaposvár), Takács Doroti (Vasas Óbuda), Török Kata (Vasas Óbuda), Vezsenyi Adrienn (MTK Budapest)

A magyarok programja
Prága

május 28.: Csehország–Magyarország, 17.00
május 29.: Magyarország–Fehéroroszország, 16.00
május 30.: Magyarország–Horvátország, 16.00
Minszk
június 4.: Magyarország–Horvátország, 15.00
június 5.: Fehéroroszország–Magyarország, 18.30
június 6.: Magyarország–Csehország, 15.00

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik