Női röpi Eb: kikapott a 16 között, búcsúzott a tornától a magyar válogatott

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 21:41
null
Kiss Gréta (fehérben) és társai emelt fővel búcsúzhattak (Fotó: cev.eu)
Az első játszma kezdeti megilletődöttsége után felszabadultan és szakaszokban kifejezetten jól küzdöttek a mieink a toronymagas esélyes, világbajnok szerbekkel szemben.

A realitásra nem tudott – nem is lehetett, hogy rácáfoljon, hiszen csodák nincsenek – a magyar női röplabda-válogatott a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő, olimpiai bronzérmes Szerbia elleni vasárnap késő esti Eb-nyolcaddöntőben, ám így is büszkék lehetnek magukra a magyar játékosok. A center Gyimes Zsófia azt mondta a mérkőzés előtt, a lényeg, hogy élvezzék a meccset, játszanak jól és ha ez sikerül, akkor a végeredménytől függetlenül elégedettek lehetnek – a teher nélkül pályára lépő mieink remekül helytálltak a világ egyik legprímább csapatával szemben.

Az előzetes hírekkel ellentétben „csak” harmadház volt a hatalmas belgrádi arénában, ami így is csaknem 6500 nézőt jelentett. Lehet, ez zavarta meg kissé a magyar válogatottat az első játszma első felében, mindenesetre a szerbek gond nélkül termelték a pontokat, miközben a mieinknek kőkeményen meg kellett szenvedniük azért is, hogy felépített akciókból egyáltalán lehetőséget teremtsenek. Aztán túl két időkérésen és néhány cserén (Jakub Gluszak most nem sokáig habozott és bátran megvariálta a felállást), 21:8-as hazai vezetést követően megnyugodtak a magyar hölgyek, akik innentől kezdve láthatóan sokkal felszabadultabban, mosolyogva és sokkal bátrabban röplabdáztak. Németh Anett két pazar ászt szervált (a nyitásokkal egyébként a teljes meccsen nem volt gond magyar részről), a beszálló feladó, Bagyinka Fanni csodálatosan szemtelenül dobta át a labdát és Kiss Gréta is ponterősen vette fel a ritmust, így dicséretesen felzárkózott a magyar garnitúra a szett hajrájában.

A második játékrész elején is tartottuk a lépést a riválissal, azonban 8:8 után elbizonytalanodtak a mieink nyitásfogadásban, amit kíméletlenül kihasználtak a délszlávok és az ekkor megszerzett öt-hat pontos előnyt végig is vitték. A harmadik szettben egy újabb technikai fennakadás miatt hosszú percekig állt a játék, de a magát megrázó Szerbia ettől függetlenül is érvényesíteni tudta nagyobb erejét és tudását.

Az előzetes célját a csoportkörből való továbbjutással teljesítő, sorozatban negyedik Eb-jén szereplő magyar együttes a nyolcaddöntőben mutatott szimpatikus teljesítményével bizonyította, nem érdemtelenül jutott be a kontinens legjobb 16 csapata közé és jó szájízzel fejezhette be a kontinenstornát – a 16. helyen zárta a viadalt.

RÖPLABDA, NŐI EB
NYOLCADDÖNTŐ
Szerbia–Magyarország 3:0
(20, 19, 17)
Belgrád, Stark Arena, 6350 néző. Vezette: Puecher (olasz), D. Fernández (spanyol)
SZERBIA:
OGNJENOVICS2,BUSA10,M. POPOVICS9,BOSKOVICS19,Milenkovics7,Rasics9. Csere:Sz. Popovics, Blagojevics (liberók), K. Lazovics1,Carics1,Mirkovics, Bjelica3. Szövetségi kapitány:Zoran Terzics
MAGYARORSZÁG:Pallag2,Pekárik2,NÉMETH A.14,Szakmáry10,Gyimes3,Király-Tálas.Csere:Tóth F., Juhár D. (liberók), Bagyinka2,Török K., KISS G.9,Vezsenyi.Szövetségi kapitány:Jakub Gluszak
Az eredmény alakulása. 1. játszma:6:1, 12:5, 16:6, 21:8, 23:16.2. játszma:2:3, 7:7, 10:8, 14:10, 17:11, 21:16.3. játszma:6:2, 11:8, 13:10, 19:11, 20:16

MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak: – Tudtuk, kik állnak a háló túloldalán, talán ez is volt az oka annak, hogy idegesen kezdtünk. Amikor megnyugodtunk, cseréltem néhányat és elkezdtük azt játszani, amire készültünk, akkor méltó ellenfelei tudtunk lenni a világbajnoknak. Nyilván képzettebb és fizikailag erősebb játékosok alkotják a riválist, de jó úton járunk. Ha mindenki keményen dolgozik a következő években, akkor még közelebb kerülhetünk az európai élcsapatokhoz.

A többi nyolcaddöntő

Augusztus 28.
Plovdiv
Hollandia
–Németország 3:1 (22, –23, 19, 23)
Svédország–Bulgária 3:2 (–12, 21, 22, –14, 17)

Augusztus 29.
Plovdiv
Törökország
–Csehország 3:1 (13, –22, 14, 13)
Lengyelország–Ukrajna 3:1 (–21, 21, 22, 17)
Belgrád
Franciaország
–Horvátország 3:2 (–16, 21, –22, 22, 12)

Augusztus 30.
Belgrád
17.00:
Olaszország–Belgium
20.00: Orosz csapat–Fehéroroszország

A győztesek bejutottak a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik