Női röpi Challenge-kupa: a Csaba nyert, az Újpest kikapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.04. 20:24
A Békéscsaba idegenben 3:1-re győzött a lett Rigas otthonában, az Újpest ugyanakkor saját közönsége előtt ugyanilyen arányban kikapott az orosz Krasznojarszktól a női röplabda Challenge-kupa első fordulójának első mérkőzésén, kedden.

Az előző idényben CEV-kupa-elődöntős békésieket az első játszmában alaposan meglepte a házigazda, de a második és harmadik szettben érvényesítette erőfölényét a magyar csapat. A negyedik felvonásban a lelkesen játszó lett együttes már 21:16-ra is vezetett, ezt követően azonban a BRSE Bodnár Dorottya nyitássorozatával a maga javára fordította a szettet, ezzel megnyerve a mérkőzést.

A találkozó legjobbja a Békéscsaba 18 pontig jutó horvát válogatott ütőjátékosa, Karla Klaric volt.

Az Újpest mindegyik játszmában helyt állt, és amikor jól nyitott, alaposan megnehezítette ellenfele dolgát: a harmadik játszmát egy jó szervasorozatnak köszönhetően nyerte meg. A mérkőzésen a negyedik szett hozta a legszorosabb küzdelmet, de azt – elsősorban a kulcspillanatokban elkövetett újpesti hibák miatt – az orosz bajnokságban jelenleg utolsó helyen álló rivális nyerte.

A budapesti találkozó legeredményesebbje az újpestiek kubai röplabdázója, Dayami Sánchez volt 21 ponttal.

A visszavágót mindkét együttes december 18-án vívja.

A harmadik számú európai kupasorozatban a magyar csapatok közül még a Kaposvár indult, ám a somogyiak a selejtezőben búcsúztak.

NŐI RÖPLABDA CHALLENGE-KUPA
1. FORDULÓ
Rigas Volejbola Skola (lett)–Békéscsabai RSE 1:3
(21, –9, –15, –22)
Riga, 350 néző. V: Boszenko (ukrán), Hoger (szlovák)
RIGA: Reknere 1, Kramena 7, Ozola 5, LEVINSKA 15, Kjasile 5, Hrapane 14. Csere: Tiltina, Zvaigzne (liberók), Gerlina, Ergle 2, Ignatjeva, Pridatko, Penka. Edző: Andrejs Odinokovs
BRSE: Glemboczki 2, BODOVICS 11, Dapic 8, KLARIC 18, Bodnár 9, Fábián 4. Csere: Molcsányi (liberó), Sebestyén 8, Evans 3, Szedmák. Edző: Vasja Samec Lipicer
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 7:2, 8:4, 12:5, 16:9, 18:13, 21:16, 24:20. 2. játszma: 4:6, 5:17, 7:23, 8:24. 3. játszma: 2:6, 4:9, 8:12, 10:20, 11:21, 14:24. 4. játszma: 3:0, 9:6, 13:11, 16:15, 21:17, 22:24
MESTERMÉRLEG
Vasja Samec Lipicer:
– Ha megfelelő hozzáállással játszunk, óriási a különbség a két csapat között. Amikor nem, akkor az történik, mint az első és a negyedik szettben. Először azt hittük, ingyen megkapjuk a győzelmet, rá is fizettünk. Sajnos a tapasztalatlanságunk miatt kezdtünk így. Majd a negyedikben azt hittük, ez a meccs már megvan, aztán mindenki a másikra várt, hogy csináljon valamit.

 

UTE–Jenyiszej Krasznojarszk (orosz) 1:3 (–18, –22, 22, –23)
Budapest, Szilágyi utca, 500 néző. V: Cvetkovics (szerb), Yldirim (török)
UTE: SÁNCHEZ 21, Carabali 5, LACOMBE 14, Kojdová 12, Nikic 10, Bagyinka 2. Csere: Chase (liberó), Nagy V. Edző: Kántor Sándor
JENYISZEJ: FROLOVA 18, Kulikova 8, DRPA 24, Scseglova 10, Nazarova 9, PERETIATKO 4. Csere: Pesztova, Krjucskova (liberók), Azanova, Jevtyejeva. Edző: Konsztantyin Sumilin
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 0:3, 3:4, 5:8, 8:8, 8:13, 13:14, 14:20, 17:24. 2. játszma: 2:0, 3:6, 7:7, 9:13, 12:14, 17:22, 20:24. 3. játszma: 1:4, 5:11, 9:13, 18:13, 20:19, 23:20, 24:21. 4. játszma: 2:4, 7:5, 9:10, 12:10, 14:15, 19:17, 21:22, 23:22, 23:24.
MESTERMÉRLEG
Kántor Sándor: – Fel tudtuk venni a versenyt egy orosz csapattal is, amiben alulmaradtunk az a labdabiztosság. Nem lesz egyszerű a visszavágó, de nincs mese, nekik kell mennünk odakint is. Most már láttuk, hogy mire képesek, csak el kellene hinni a lányoknak, hogy igenis lehet keresnivalónk egy ilyen szintű csapat ellen is.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik