Vasas-játékosok a legutóbbi magyar bajnoki döntőn (Fotó: Békés Megyei Hírlap/Imre György)

 

A csoportkör pénteki, brüsszeli sorsolásán kiderült: amennyiben a fővárosi együttes két selejtezőkörből feljut a főtáblára, akkor az A jelű négyesbe kerül a tavasszal ezüstérmes olasz Conegliano, a lengyel Rzeszów és a francia Mulhouse társaságában.

Ha a Vasasnak a kvalifikáció harmadik körében is játszania kell, akkor az ottani továbbjutás esetén a D-csoportba kerül, ahol a török Fenerbahce, a lengyel Lódz és a német Stuttgart vár majd rá. Érdekesség, hogy utóbbi a Vasas jelenlegi vezetőedzőjének, a görög Jannisz Atanaszopulosznak az előző klubja.

A csoportkör eddigi egyetlen biztos magyar résztvevőjére, a Potsdamban játszó Németh Anettre a címvédő VakifBank, az olasz Novara és egy selejtezőből érkező együttes vár majd.

A bajnok és kupagyőztes Vasas, amely a 2019–2020-as idényben már szerepelt a legjobbak között, a selejtező első körében a belga aranyérmes VDK Genttel mérkőzik meg. Továbbjutás esetén – már a főtábláért – a spanyol Tenerife és a bosnyák Brcko párharcának győztesével találkozik. Ha a magyar együttes a kvalifikáció második körében alulmaradna, akkor a harmadik körbe kerülne, ahol újra megmérkőzhet a főtábláért.

Az oda-visszavágós csoportkörből az elsők minden négyesből negyeddöntőbe jutnak, a másodikokra, valamint a legjobb harmadikra egy egyenes kieséses párharc vár a nyolc közé kerülésért.

A NŐI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTJAI
A-csoport: A.Carraro Imoco Conegliano (olasz), Developes Rzeszów (lengyel), Volley Mulhouse (francia), selejtezős csapat
B-csoport: Vero Volley Monza (olasz), Volero Le Cannet (francia), CS Volei Alba Blaj (román), SC Prometey Dnipro (ukrán)
C-csoport: VakifBank Istanbul (török), Igor Gorgonzola Novara (olasz), SC Potsdam (német), selejtezős csapat
D-csoport: Fenerbahce Opet Istanbul (török), LKS Commercecon Lódz (lengyel), Allianz MTV Stuttgart (német), selejtezős csapat
E-csoport: Grupa Azoty Chemik Police (lengyel), Eczacibasi Dynavit Istanbul (török), C.S.M. Targoviste (román), Marica Plovdiv (bolgár)

(MTI)