Női röpi: Békéscsabán győzött a Kaposvár az elődöntőben

K. Z., K. Zs.K. Z., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 22:37
null
Támadásban a Nyíregyháza (Fotó: Kelet-Magyarország/Dodó Ferenc)
A Nyíregyháza magabiztosan, három játszmában nyert a vendég Vasas ellen a női röplabda Extraliga elődöntőjében, a párharc vasárnapi első felvonásán. A másik ágon viszont a Kaposvár elvette a Békéscsaba pályaelőnyét.

 

A sorozat az egyik fél harmadik sikeréig tart, a második összecsapásra csütörtökön kerül sor a fővárosi együttes otthonában.

NŐI EXTRALIGA, ELŐDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
Fatum Nyíregyháza–Vasas Óbuda 3:0
(20, 18, 21)
Nyíregyháza. V: Tillmann, Árpás.
FATUM: Radosová 17, Ortiz 9, Lacombe 7, Vaszileva 10, Pintér 10, Najdics 3. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Fuchs 1, Klaric, Varga E. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
VASAS: Takács D., Giota 1, Gamma 11, Török K. 7, Strunjak 5, Caliskan 5. Csere: Juhár (liberó), Kiss G., Zernovic 8, Tettamanti. Vezetőedző: Jakub Gluszak.
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs:
– Egy héttel ezelőtt a Magyar Kupa döntőt játszottuk a Békéscsaba ellen, majd „lubickoltunk” a győzelem fantasztikus érzésében. Aztán a hét eleje arról szólt, hogy az edzések mellett fogadtuk a megszámlálhatatlan gratulációt támogatóinktól, szurkolóktól, szimpatizánsoktól. Nagy kérdés volt, hogy a mai mérkőzésre félre tudják -e tenni játékosaim a múltheti sikert és megfelelően összpontosítanak az Extraliga elődöntőre. Úgy gondolom nem volt gond hiszen a végig nagyon koncentráltan játszottunk és küzdöttünk. Gratulálok csapatomnak. A Vasas komoly és nehéz ellenfél ez várható volt. Azt kaptuk amire számítottunk. Megyünk tovább. A maitól is keményebb meccsre számítok csütörtökön Budapesten.
Jakub Gluszak: – Azt gondolom, ahhoz, hogy egy ilyen csapatot le tudjunk győzni, ennél sokkal jobban kell támadásban teljesítenünk. Ez volt ma a fő különbség, de biztos vagyok abban, hogy csütörtökön agresszívabban fogunk röplabdázni. Gratulálok a Nyíregyházának a győzelemhez.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1–0 a Nyíregyháza javára.

Swietelsky-BRSE – 1. MCM Diamant Kaposvár 0:3 (–18, –18, –15)
Békéscsaba. V: Ujházi, Jámbor.
BRSE: Vander Weide 14, Pekárik 8, Drpa 4, Glemboczki 3, Grudina 8, Koseková. Csere: Molcsányi (liberó), Cicic, Zhidkova 5, Konsztantinu 6, Zólyomi. Vezetőedző: Tóth Gábor.
DIAMANT: Király-Tálas 4, Matics 11, Bodovics 4, Helics 17, Kliszura 10, Kump 4. Csere: Szpin (liberó), Szűcs K. 2. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor:
– Mindenekelőtt szeretnék elnézést kérni a BRSE szimpatizánsoktól, hiszen ez nem volt méltó a klubhoz, illetve a szezonban nyújtott eddigi teljesítményünkhöz. Ennek a többszörösét kell nyújtanunk Kaposváron, de nem adjuk olcsón a bőrünket!
Szasa Nedeljkovics: – A mai mérkőzésre változtattunk a felkészülésünkön, hiszen az idén három békéscsabai mérkőzésünket elveszítettük. Nagy önbizalommal kezdtünk, amely a meccs folyamán a teljesítménynek köszönhetően egyre csak erősödött. A játék minden elemében magas színvonalon teljesítettünk kevés hibával, emellett taktikailag is sikerült kiválóan felkészülni a mérkőzésre. Nincs vége a párharcnak, nehéz lesz 3 mérkőzést egymás után megnyerni ellenük, de a minibreak megvan, ami reményt és önbizalmat adhat a következő meccseinkre. Nincs sok időnk felkészülni a szerda estére, de mindent meg fogunk tenni, hogy ott folytassuk, ahol ma este abbahagytuk.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1–0 a Kaposvár javára.

AZ 5–8. HELYÉRT
1. MÉRKŐZÉS
UTE–DVTK 3:0
(14, 21, 20)
Szilágyi utca. V: Csizmarik, Varjasi.
UTE: Bagyinka 2, Racskovszka 4, Bezsandolszka 9, Petőváry 14, Kojdová 15, Carabali 9. Csere: Karabaseva, Balogh E. (liberók), Villám Cs., Szabó L. 4. Vezetőedző: Horváth András.
DVTK: Kontura 1, Kundrák 2, Kiss E. 7, Beddingfield 7, Horton 5, Szajkó 6. Csere: Dömsödi (liberó), Egri, Mészáros Zs. 1, Sitku 1, Tóth R. Vezetőedző: Toma Sándor.
MESTERMÉRLEG
Horváth András:
– Fontos volt, hogy az első mérkőzést hazai pályán megnyerjük. A kezdés nagyon jól sikerült, a második játszmára viszont kicsit felpuhultunk. A következő meccset jövő hét szerdán a Diósgyőriek otthonában játsszuk, ahol a hazai pálya egy nehezebb körülmény lesz a számunkra. Nem elbízva magunkat, arra fogunk fókuszálni, hogy haladjunk tovább a céljainkhoz vezető úton.
Toma Sándor: – Nem értettem az első szettben a lányokat, úgy erőlködtünk, mintha az Etnát akartuk volna felemelni, el voltunk fehéredve. A folytatásban már kicsit felszabadultabbak voltunk. Amikor a nyitásfogadást betettük, akkor be is támadtuk a labdákat, illetve amikor nyitások is sültek, akkor partiban tudtunk lenni a jó képességű ellenfelünkkel. A továbbiakban sokkal nagyobb önbizalommal kell pályára lépnünk, ha szetteket, mérkőzést szeretnénk nyerni.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1–0 az Újpest javára.
A párharcok második mérkőzéseit szerdán játsszák.

A női Extraligába kerülésért:
Gödöllői RC – MÁV Előre Bericap 3:0 (20, 24, 22)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik