Férfi röplabda MK: a címvédő jutott be elsőként a döntőbe

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.17. 22:11
Elsőként a címvédő Pénzügyőr jutott a férfi röplabda Magyar Kupa fináléjába, mivel az elődöntő szerdai visszavágóján 3:0-s sikerét követően az aranyjátszmát is megnyerte a vendég Kazincbarcika ellen.

A párharc első, január 27-i mérkőzését némi meglepetésre 3:1-re nyerte a Kazincbarcika: a PSE-nek az volt szezonbeli eddigi egyetlen veresége. Mindez azt jelentette, hogy Jókay Zoltán csapatának 3:0-ra, vagy 3:1-re kellett nyernie a 15 pontig tartó aranyszett kivívásához.

Az első játszmában ennek ellenére a végjátékig a villámrajtot vevő vendégeknél volt az előny – olykor négy-ötpontos is –, a PSE azonban 20–20 után átvette a kezdeményezést és Rása Alex centertámadásával előnybe került. A második felvonásban végig a hazaiak irányítottak, akik Kovács Zoltán ponterős játékával közel kerültek az aranyjátszma kiharcolásához.

A harmadik etapra még nagyobbá vált a Pénzügyőr fölénye, így 75 perc után következhetett a mindent eldöntő játékrész. A rövidített szettben a házigazda 2–2 után három ponttal meglépett, ezt a különbséget pedig a végéig megtartotta, így továbbjutást ünnepelhetett.

A másik ágon a Kecskemét és a Kaposvár csatázik a fináléért, a találkozókat jövő hétfőn és március 3-án rendezik.

A bronzmérkőzésnek és a döntőnek a Ludovika Aréna ad otthon március 7-én. A Pénzügyőr története negyedik fináléjára készülhet, eddigi mérlege egy arany- és két ezüstérem.

RÖPLABDA
FÉRFI MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
, VISSZAVÁGÓ
LV Sport Pénzügyőr SE–Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (23, 19, 12) – aranyjátszma: 15:11

Kőér utca. V: Adler, Mezőffy.
PSE: Rása 7, Magyar B. 2, Reffatti 13, Pedrao 9, Kovács Z. 22, Kiss D. 9. Csere: Feliciano (liberó), Tordai. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
VRCK: Páez, Ciupa 11, Juhász 1, Árva 19, Mineiro 4, Mihalj 3. Csere: Dudás (liberó), Péter, Csizmadia, Bibók 1, Budai 1. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán:
– Ahogy gondoltuk és beszéltük, a Kazincbarcika azzal a lendülettel ugrott nekünk amivel kellett. Az elején nem sikerült felvennünk az üzemi hőfokot, aztán a játszma közepétől elindult a játék. Amikor megragadtuk az első lehetőséget, onnantól kezdve nem engedtük. Rendkívül örülök, hogy a srácok ilyen hihetetlen hosszú ideig és magas szinten tudtak koncentrálni. Ez egy abszolút csapatmunka volt.
Toronyai Miklós: – Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a Pénzügyőrnek a mai teljesítményéhez. Megbeszéltük a meccs előtt, hogy felszabadultan játsszuk azt, amit tudunk, de görcsösek voltunk, és nem egy gyengébb egyéni teljesítményünk volt. Ezeket ma nem bírtuk el.
Továbbjutott: a Pénzügyőr, aranyjátszmában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik