Férfi röplabda Extraliga: elődöntős a Kaposvár; ismét idegenben egyenlített a MAFC

Vágólapra másolva!
2022.03.26. 20:24
null
Négy között a Kaposvár (Fotó: Somogyi Hírlap/Muzslay Péter – archív)
A Kaposvár bejutott az elődöntőbe a férfi röplabda Extraligában: szombati győzelmének köszönhetően 3:1-es összesítéssel búcsúztatta a negyeddöntőben a Debrecent. A MAFC 3:1-re győzött Kecskeméten, így kiegyenlítette a párharcot.

 

A mostani találkozóra csak tíz játékost nevező somogyiak már szerdán, hazai pályán lezárhatták volna a párharcot, ám akkor a DEAC meglepetésre nyerni tudott.

Ruben Wolochin vezetőedző Magyar Kupa-bronzérmes csapata szombatra összeszedte magát, és a 15 pontos kubai José Antonio Sandoval Rojas vezérletével három játszmában győzött. Az eredetileg liberóként szereplő csapatkapitányt, Bozóki Bencét ezúttal ütőként játszatta az argentin szakember.

A Kaposvár a legjobb négy között a Kazincbarcikával találkozik.

Az alföldiek három nappal ezelőtt öldöklő, ötjátszmás csatában nyertek Budapesten, így szombaton az elődöntőbe jutásért léptek pályára. A MAFC azonban – akárcsak az első, ugyancsak hazai pályán elveszített mérkőzést követően – ezúttal is összeszedte magát, és a 22 pontos Csoma Krisztián vezérletével másodszor is legyőzte idegenben riválisát.

A fővárosiaktól öten is két számjegyű pontszámmal zártak.

A Kecskemétben a negyeddöntő során először lépett pályára Gebhart Áron, az együttes kezdő liberója, aki két héttel ezelőtt, a Magyar Kupa bronzmérkőzésén szenvedett bokasérülést.

A mindent eldöntő ötödik mérkőzést kedden este 20 órakor rendezik Budapesten, a párharcban eddig csak idegenbeli siker született. A továbbjutóra a címvédő, MK-győztes Pénzügyőr vár az elődöntőben.

RÖPLABDA
FÉRFI EXTRALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
DEBRECENI EAC–FINO KAPOSVÁR 0:3
(–21, –23, –21)
Debrecen, 130 néző. Vezette: Adler, Tillmann
DEAC: Bagics 7, Almora 11, Tóth A. 1, Cesar Coelho 12, Remete 3, Fazekas 7. Csere: F. Nagy, Mészáros (liberók), Tar K., Magyar. Edző: Fodor Antal
KAPOSVÁR: Bozóki 7, Ujasi 10, Garchet 3, BÖGÖLY 10, SANDOVAL 15, Hubicska 8. Csere: Kiss M. (liberó), Radovics, Vasquez. Edző: Ruben Wolochin
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:3, 11:9, 13:16, 18:22. 2. játszma: 3:5, 7:10, 11:14, 16:20, 22:22. 3. játszma: 4:4, 9:10, 10:15, 16:20, 20:23
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:1 a Kaposvár javára
MESTERMÉRLEG
Fodor Antal: – Jó mérkőzést játszottunk jó csapat ellen, a Kaposvárnak rendre bravúrokat kellett bemutatnia a győzelemhez. Készülünk a folytatásra, és szeretnénk ehhez hasonló, közönségszórakoztató mérkőzéseken sikereket aratni.
Ruben Wolochin: – Nagyon örülök a győzelemnek! A betegeink és a nehézségeink ellenére igazai csapatként játszottunk.

NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
KECSKEMÉTI RC–MAFC BME 1:3
(‒19, ‒21, 15, ‒22)
Kecskemét, 210 néző. V: Bátkai-Katona, Kiss Z.
KECSKEMÉT: Sidiropoulos, Gebhardt N. 6, Baserio 9, ARGILAGOS 20, FUNDORA 16, Szabó A. 11. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Bogdán, Török S. 1. Edző: Nagy József
MAFC: Eke 10, Gómez Galvés 3, Benkő B. 11, LESCAY 14, CSOMA 22, KRUPÁNSZKI 11. Csere: Pápai (liberó), Szabó Balázs, Szabó Bence, Szabó Barna. Edző: Nagy Péter
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:4, 4:9, 7:11, 8:15, 11:19, 16:22. 2. játszma: 1:3, 6:6, 8:10, 11:12, 12:15, 15:17, 17:21, 20:23. 3. játszma: 3:4, 7:6, 15:9, 20:12. 4. játszma: 2:4, 5:7, 10:10, 16:15, 19:21
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
MESTERMÉRLEG
Nagy József: ‒ Eddig feküdt nekünk a hazai pálya, ám ezúttal mumusnak bizonyult. Nem tudtunk normálisan játszani saját közönségünk előtt, keressük magunkat, míg idegenben elképesztően jól teljesítettünk. Nem tudtuk megfogni sem blokkban, sem nyitásban a MAFC-ot.
Nagy Péter: ‒ Az előző mérkőzésen nagy hátrányból fordítottunk, el is voltunk keseredve a három kettes vereség miatt. Ezúttal végig koncentráltan és minimális hibával játszottunk, ez hozta meg a sikert. A harmadik szettben elfáradtak a fiúk, de örülök, hogy a negyedik játszmában sikerült extrát nyújtani és megnyerni a meccset.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik