Férfi röplabda El: győzelem a horvátok ellen, élen a mieink

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.23. 20:08
null
Koch Róbert csapata mind a három meccsét megnyerte Ausztriában, és az első helyen áll (Fotó: Árvai Károly, archív)
A magyar férfi röplabda-válogatott 3:1-re legyőzte a horvát csapatot vasárnap az Európa-liga ezüst divíziójának harmadik fordulójában Amstettenben, és az élen zárta az ausztriai három napot – írja az MTI.

 

A pénteki első körben a házigazda osztrákok ellen 0:2-ről fordítottak a magyarok, majd szombaton 3:0-ra verték a luxemburgiakat.

Koch Róbert szövetségi kapitány együttesére a záró napon az Eb-résztvevő horvát válogatott várt, s az első játszmát sikerült megnyerni. A rivális agresszívebb játékra váltott, és egyenlített, majd lendületből elhúzott a harmadik szettben. A magyarok azonban rendezték soraikat, és jó hajrával megnyerték ezt a játékrészt is. A folytatásban ugyancsak remekül védekezett és támadott a Koch-csapat, és végül 3:1-re diadalmaskodott.

A négy válogatott csütörtöktől vasárnapig Luxemburgban is összecsap.

A csoportból az első helyezett jut biztosan a négyes döntőbe, továbbá a két csoport jobbik második helyezettje. Ha a négyes tornát rendező Észak-Macedónia a másik négyesben az első kettő között zár, akkor a magyar csoportban is elég megszerezni a második helyet.

FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-LIGA
EZÜST DIVÍZIÓ, 3. FORDULÓ
B-CSOPORT, AMSTETTEN

Magyarország–Horvátország 3:1 (19, –21, 22, 20)
Amstetten. V: Milic (osztrák), Weickert (német).
MAGYARORSZÁG: Keen 1, Horváth K. 6, Szabó A. 4, Pádár 24, Gergye 11, Nagy J. 7. Csere: Bozóki (liberó), Blázsovics 11. Szövetségi kapitány: Koch Róbert.
HORVÁTORSZÁG: Nikacevic 4, Bakonji 6, Sestan 13, Dukic 3, Mitrasinovic 5, Sedlacek 16. Csere: Saracevic, Pervan (liberók), Brcic 2, Andric 3, Marelic 1, Zeljkovic 1. Szövetségi kapitány: Emanuele Zanini.
MESTERMÉRLEG
Koch Róbert:
– Külön öröm számunkra, hogy sikerült egy Eb-résztvevő csapatot legyőzni. Két fáradt csapat lépett pályára, de szerencsére nálunk Pádár Krisztián ismét játékra jelentkezett és ez sokat számított. A taktikát betartottuk, s bár a nyitásainkba valamivel több hiba csúszott, de így is elég hatékonyak voltunk és a fontos szituációkban is mi koncentráltunk jobban, és végül is ez döntött a javunkra. Ami az egész hétvégét illeti, három győzelem az három győzelem, ezt nem kell megmagyarázni és ezt a tendenciát szeretnénk majd folytatni a jövő héten is Luxemburgban.

Ausztria–Luxemburg 3:0 (19, 22, 21)

Pénteken játszották
Magyarország–Ausztria 3:2 (–23, –18, 20, 15, 13)
Horvátország–Luxemburg 3:1 (–29, 12, 16, 20)
Szombaton játszották
Magyarország–Luxemburg 3:0 (16, 23, 19)
Horvátország–Ausztria 3:2 (–23, 21, 16, –20, 10)

A csoport állása (azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol): 1. Magyarország 8 pont, 2. Horvátország 5, 3. Ausztria 5, 4. Luxemburg 0

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik