Férfi röplabda BL: a CEV-kupában folytatja a Kazincbarcika

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.10.17. 19:57
A papírformának megfelelően magabiztosan győzte le a Kazincbarcikát a PAOK a férfi röplabda Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján, így a magyar bajnok a CEV-kupában folytatja.

Még a Vegyész RC Kazincbarcika legelvakultabb szurkolói közül is sokan féltették a csapatot a PAOK elleni Bajnokok Ligája-párharc hazai felvonása előtt. Hiába nem sztáralakulat a görög, simán benne volt a pakliban, hogy leüti a pályáról a magyar bajnokot a selejtező első fordulójában. Aztán csupán két és fél órás, ötszettes csatában kapott ki a Barcika – nem véletlenül mondta Marek Kardos edző, nekik már nincs veszítenivalójuk Görögországban.

Ha így nézzük, tényleg nem veszített sokat a Kazincbarcika – csak a mérkőzést, 3:0-ra. Ahogyan az első felvonáson, ezúttal is remekül blokkoltak a görögök, míg a sánc mögé beejtett magyar labdák ismét ritkán értek pontot.

A 16 pontra elveszített első játszma egészen szorosnak hatott a folytatáshoz képest, igaz, Marek Kardos szinte minden játékosának lehetőséget adott a második szettben. Hiába, amióta Bajnokok Ligájának nevezik a sorozatot, nemhogy a Kazincbarcika, egyetlen magyar együttes sem szerepelt az elitsorozatban, így megérdemelték a Vegyész játékosai, hogy néhány vagy több pont erejéig pályára lépjenek a szaloniki csarnokban és így a BL-ben.

A csapatkapitány Szabó Dávid és Németh Szabolcs űzte-hajtotta a gárdát, amelynek erejéből arra futotta, hogy két meccslabdát hárítson 24:17-nél. Többre azonban nem, azaz idáig tartott a Kazincbarcika BL-kalandja. A csapat a CEV-kupába esett ki, ahol a 32 között a cseh Kladno vagy a bolgár Montana lesz az ellenfele.

FÉRFI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

PAOK (görög)–VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA 3:0 (16, 12, 19)
Thesszaloniki,
1100 néző. V: Özbar (török), Markelj (szlovén)
PAOK: SAFRANOVICS 11, MÁRQUEZ 6, CURITSZ 19, Gorcsanjuk 10, Takuradisz 6, Filippov. Csere: Konsztantinidisz (liberó), Okolics 1, Efremidisz. Edző: Sergiu Stancu
KAZINCBARCIKA: Németh Sz. 4, Macko 3, SZABÓ D. 11, Blázsovics 5, Banai 2, PÁEZ 2. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Juhász P. 4, Toronyai, Árva 1, Milev 3. Edző: Marek Kardos
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:2, 7:3, 12:5, 20:13. 2. játszma: 1:2, 9:6, 18:8, 24.11. 3. játszma: 3:5, 9:8, 14:7, 20:13, 24:17
Továbbjutott: a PAOK, kettős győzelemmel (6:2-es összesítéssel)
MESTERMÉRLEG
Sergiu Stancu:
– Elismerésem a Kazincbarcikának, mert megnehezítette a dolgunkat, főleg az első mérkőzésen. Ugyanolyan meccsre számítottunk, mint a múlt héten, így elégedett vagyok az eredménnyel, de még inkább a mutatott játékkal. Sokkal jobban játszottunk, ennek köszönhettük a magabiztos sikerünket.
Marek Kardos: – Most megtapasztalhattuk a PAOK és a Bajnokok Ligája igazi szintjét, minőségi röplabdát játszott ellenfelünk. Próbálkoztunk, ám nem játszottuk azt, amit tudunk, és a görögök képesek voltak ránk erőltetni az akaratukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik