Férfi röpi Eb: a társházigazdát legyőzve elődöntős Szlovénia

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 20:58
null
A magyar állampolgársággal is rendelkező Grózer György kezdőként lépett pályára, ám az első szettben lecserélték (Fotó: AFP)
A magyar és német állampolgársággal is rendelkező Grózer Györggyel felálló német válogatott 3:0-ra kikapott az olasz csapattól, míg a legutóbb ezüstérmes szlovén válogatott szintén 3:0-ra győzte le a társházigazda cseh csapatot a férfi röplabda Európa-bajnokság ostravai negyeddöntőjében, szerdán – közölte az MTI.

 

Az olasz együttes a játék minden elemében felülmúlta riválisát, és magabiztosan, 76 perc alatt győzött.

A magyar és német állampolgársággal is rendelkező Grózer György kezdőként lépett pályára, ám az első szettben lecserélték.

A 36 éves feladóátló a Vasas utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, és 2002-ben igazolt Németországba. A 2000-es évek második felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, hogy a német színeket képviseli. Az Európa-ligában 2009-ben aranyérmet, a 2017-es Európa-bajnokságon ezüstöt, míg a 2014-es világbajnokságon bronzérmet szerzett.

A csehek annak ellenére sem tudták megnehezíteni délszláv riválisuk dolgát, hogy a nyolcaddöntőben nagy meglepetésre elbúcsúztatták az olimpiai bajnok franciákat. A találkozó második számú játékvezetője Adler László volt.

A szlovén együttes legjobbja Toncek Stern volt 19 ponttal, míg honfitársai közül Tine Urnaut 13 ponttal zárt.

A szombati, katowicei elődöntőben így lengyel-szlovén és szerb-olasz találkozókat rendeznek a vasárnapig tartó, cseh, észt, finn és lengyel közös rendezésű kontinenstornán.

(MTI)

RÖPLABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ

Olaszország–Németország 3:0
KÉSŐBB
Szlovénia–Csehország 3:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik